Az SPD betiltaná a szélsőjobboldali NPD-t

Vágólapra másolva!
Kurt Beck, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke újra felvetette, hogy be kellene tiltani a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Pártot (NPD). Az első betiltási kísérlet kudarccal végződött évekkel ezelőtt.
Vágólapra másolva!

A Leipziger Volkszeitungnak adott nyilatkozatában Kurt Beck elengedhetetlennek nevezte az NPD betiltását. Az SPD elnöke minden, a jogállamban rendelkezésre álló eszközt igénybe venne, a cél megvalósításáért. Közölte, hogy pártjának októberi kongresszusán is felveti az NPD betiltásának kérdését.

Beck annak kapcsán hozta elő a kérdést, hogy német fiatalok a hét végén összevertek nyolc indiai származású német állampolgárt a kelet-németországi Mügelnben. Az esetnek számos szemtanúja is volt az ottani lakosok közül, ám senki sem sietett az áldozatok segítségére. A volt NDK-ban egyre gyakoribbak a külföldiek ellen elkövetett atrocitások. Neonáci csoportok rendszeresen rendeznek "vadászatot" a származásuk jegyeiket magukon viselő német, vagy külföldi állampolgárokra.

A szociáldemokrata párt része az Angela Merkel kancellár vezette német nagykoalíciónak. A koalíciós partner konzervatív Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) parlamenti frakciójának helyettes vezetője, Wolfgang Bosbach nem tartja jó ötletnek Beck felvetését. "Ha egy újabb betiltási kísérlet is kudarcba fulladna, az NPD valóságos diadalünnepet ülhetne, amit jobb lenne elkerülnünk" - mondta a Netzeitung című német internetes újságnak adott nyilatkozatában.