Harminc áldozat az indiai robbanásokban

Vágólapra másolva!
Két robbanás rázta meg néhány percen belül a dél-indiai Haiderábád városát. A detonációkban legkevesebb 30 ember vesztette életét, több mint ötvenen pedig megsebesültek a nagyváros elöljáróságának az egyik tisztségviselője szerint.
Vágólapra másolva!

Az egyik robbanás Haiderábád Lumbini nevű parkjában, lézershow-bemutató közben történt, a másik pedig egy zsúfolt bevásárlónegyed egyik éttermében. Radzsaszekara Reddy, Andra Prades állam főminisztere terrorcselekménynek minősítette a robbantásokat és nyugalomra intette a város lakosait. Egyéb részletek egyelőre nem ismeretesek.

Az utóbbi két évben számos robbantásos terrorcselekmény történt Indiában. A tavaly júliusban ingázók által használt mumbaji (Bombay) helyi érdekű vasúti szerelvényekben elkövetett robbantás-sorozatnak több mint 200 halálos áldozata volt. A hatóságok gyanúja szerint a terrortámadásokat muzulmán szélsőségesek követhették el.

Idén májusban 11 halálos áldozatot szedett egy robbanás a haiderábádi mecsetnél is. A hétmilliós metropolisz lakosainak mintegy 40 százaléka muzulmán.