Váratlanul Irakba érkezett Bush

Vágólapra másolva!
Váratlan látogatásra érkezett Bush elnök egy iraki légi bázisra. Bush azt tervezi, hogy találkozik az iraki kormányfővel is. Az amerikai elnöknek ez a harmadik útja Irakba.
Vágólapra másolva!

Váratlan látogatásra Irakba érkezett hétfőn George Bush amerikai elnök - jelentette be a Fehér Ház. Bush röviddel azelőtt vállalkozott a 11 órás repülőútra, hogy a washingtoni kongresszusban a jövő héten David Petraeus tábornok, az Irakban lévő amerikai erők parancsnoka és Ryan Crocker bagdadi nagykövet értékeli az iraki konfliktus alakulását, a Fehér Háznak pedig szeptember 15-ig kell az amerikai törvényhozók elé terjesztenie az üggyel kapcsolatos jelentését.

Az elnöki különrepülőgép az al-Aszad légitámaszponton szállt le, a Bagdadtól nyugatra fekvő el-Anbár tartományban. Bush kíséretében van Condoleezza Rice külügyminiszter, Robert Gates védelmi miniszter és Steven Hadley nemzetbiztonsági főtanácsadó. Bush tervei között szerepel, hogy találkozik többek között az iraki kormányfővel is - írja a CNN.

Az amerikai elnök hétfő hajnalban indult útnak, hogy részt vegyen az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozóján az ausztráliai Sydneyben, ahova várhatóan kedden érkezik meg.