Erős földrengés rázta meg Szumátrát

Vágólapra másolva!
Rengett a föld Indonéziában, de az erős földmozgás egyelőre nem okozott cunamit. A földrengés a munkaidő végefelé rázta meg a fővárost, Jakartát, ahol azonnal elkezdték kiüríteni a felhőkarcolókat. Az ijedt emberek az utcákra menekültek, a nyugati parton sok ház összedőlt.
Vágólapra másolva!

Erős, a Richter-skála szerinti 8,2 -as erősségű földrengés rázta meg szerdán Indonéziát helyi idő szerint este 18 körül - jelentette a CNN. Az ország déli területein észlelt rengésről az amerikai földtani kutatóintézet számolt be. Azonnal cunami-riadót adtak ki a földmozgás után, ami Szumátra szigetét, illetve a fővárost, Jakartát érintette. Szumátra nyugati partjánál sok ház összedőlt, a károk mértékét egyelőre nem tudták meghatározni.

A rengés epicentruma Bengkulu tartományban volt, a főváros innen 600 kilométerre délkeletre fekszik. Jakartában a felhőkarcolók beleremegtek a földmozgásba, ami pont a munkaidő vége körül történt - számolt be a CNN munkatársa, aki elmondta, a magas épületekből evakuálják az embereket.

"A 16. emeleten voltunk, az ablaküvegek, a székek, minden remegni kezdett, tudtuk, ki kell jutnunk az épületből" - írta le a történteket a Financial Times helyszínen tartózkodó munkatársa. Voltak, akik féltek elhagyni az irodaépületeket, de a vállalatok azonnal elrendelték a kiürítést. Az emberek a tűzlépcsőkön igyekeztek lejutni, és minél jobban eltávolodni az épületektől. A rengéseket a közeli Szingapúrban is érezni lehetett, itt is kiürítették a magasabb épületeket.

Többszáz kilométerre az epicentrumtól, Padangnál észleltek egy kisebb - két lábnyi, vagyis 60 centiméteres - cunamit, de az indonéziai meteorológiai központ szerint nem jelent veszélyt, ezért vissza is vonták a rengés után kiadott cunami-riasztást. A hawaii és alaszkai szökőárfigyelő központ jelentése szerint ezeken a területeken sem várható cunami. Indonézia a Csendes-óceánnak azon a részén fekszik, ahol gyakoriak a szeizmikus mozgások. 2004 decemberében is Szumátrán volt óriási földrengés, és ez okozta azt a pusztító erejű cunamit, amely 200 ezer ember életét oltotta ki. A szerdai rengés nagyjából tízszer kisebb volt a 2004-es földmozgásnál a szakértők szerint.