Előrehozott választások kezdődtek Görögországban

Vágólapra másolva!
Az erdőtüzek, illetve a válsághelyzet kormányzati kezelése lett a fő témája az előrehozott választások kampnyának Görögországban. Karamanlisz miniszterelnök még népszerűsége csúcsán írt ki új választásokat, de az erdőtüzek miatt elképzelhető, hogy a konzervatívok nem szereznek többséget a parlamentben.
Vágólapra másolva!

Megkezdődtek az előre hozott parlamenti választások vasárnap Görögországban, ahol közel 10 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak az urnákhoz. Az első exit poll eredmények közzététele az urnazárás után, közép-európai idő szerint 18.00 órakor várható.

A 2004-ben hatalomra került Kosztas Karamanlisz miniszterelnök akkor írta ki az előre hozott választásokat, amikor népszerűsége tetőpontján állt, és biztosnak ígérkezett pártja, a konzervatív Új Demokrácia győzelme a Jeórjiosz Papandreu vezette Pánhellén Szocialista Mozgalommal (PASZOK) szemben.

Az augusztus végén a Peloponnészosz félszigeten és Évia szigetén pusztító, 66 emberéletet követelő erdőtüzek azonban heves elégedetlenséget váltottak ki a kormánnyal szemben, amely nem volt képest a katasztrófát megakadályozni.

Elképzelhető, hogy az Új Demokrácia nem szerez abszolút többséget a 300 fős parlamentben, így koalíció híján nem lesz képest kormányt alakítani. Karamanlisz ezt a lehetőséget kizárta, és újabb választásokat kiírását helyezte kilátásba. Két héttel a szavazás előtt tilos közvélemény-kutatási eredményeket közzétenni a sajtóban, elemzők saját felméréseik alapján úgy ítélik meg, hogy az Új Demokrácia szoros előnye várható a PASZOK-kal szemben.