Heten őrizetben a török merényletkísérlet miatt

Vágólapra másolva!
A török rendőrség hét embert vett őrizetbe vasárnap. Azzal gyanúsítják őket, hogy közük volt a hét elején Ankara központjában meghiúsított merénylethez.
Vágólapra másolva!

A török fővárosban gépkocsiba rejtett, nagy erejű pokolgépet hatástalanítottak kedden, az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett merényletek 6. évfordulóján.

A gyanúsítottakat a főként kurdok lakta Van tartomány Baskale nevű településén vették őrizetbe - jelentette az Anatolia török hírügynökség, amely szerint az előállításkor a rendőrség fegyvereket és lőszert is elkobzott.

Az ankarai kormányzóság a hamis rendszámú, 600 kilogramm robbanóanyaggal megrakott mikrobusz felfedezése után azt közölte, hogy a nyomok a Kurdisztáni Munkáspártra (PKK) utalnak. A mikrobusz az egyik belvárosi garázsban parkolt. A pokolgépet a rendőrség robbanószerek felkutatására kiképzett kutyái fedezték fel.

A PKK, amely Délkelet-Anatólia elszakadásáért harcol, eddig többnyire katonai és rendőrségi célpontokat támadott. Májusban viszont egy öngyilkos merényletben, amelyet a hatóságok szerint a kurd szakadár szervezet követett el, tízen haltak meg Ankara központjában.