Nemzetközi megállapodás a károsanyag-kibocsátásról

Vágólapra másolva!
A fejlett és fejlődő országok egyaránt tíz évvel előrehozzák az ózonréteget leginkább károsító anyagok kibocsátásának beszüntetését. A végső határidő 2030.
Vágólapra másolva!

"Történelmi megállapodás" született helyi idő szerint pénteken este a kanadai Montrealban rendezett ózonkonferencián az ózonréteget károsító anyagok kibocsátásának beszüntetésével kapcsolatban - jelentette be az ENSZ környezetvédelmi programjának (UNEP) szóvivője.

Nick Nuttal bejelentése szerint a fejlett és a fejlődő országok megállapodtak, hogy az ózonréteg védelmében és a klímaváltozások elleni küzdelem jegyében felgyorsítják a HCFC-anyagok (hidroklorofluorokarbonátok) kibocsátásának beszüntetését.

Közölte, hogy a megállapodás részleteit szombat este hozzák nyilvánosságra egy sajtóértekezleten, amelyen részt vesz mások között Achim Steiner, az UNEP igazgatója is.

Hírügynökségi jelentések szerint a 191 ország környezetvédelmi minisztere, illetve magas rangú képviselője megegyezett abban, hogy az előirányzottnál tíz évvel hamarabb mondanak le az "ózongyilkos" anyagokról: az iparosodott államok így már 2020-ig, a fejlődő országok pedig 2030-ig beszüntetik a hidroklorofluorokarbonátok felhasználását. Az 1987-es montreali jegyzőkönyvben még 2030, illetve 2040 szerepelt határidőként.