Ellenzékieket csuktak le a zavargástól tartó Pakisztánban

Vágólapra másolva!
Több mint egy tucatnyi ellenzéki személyt vettek őrizetbe a pakisztáni hatóságok, hogy meghiúsítsák a Pervez Musarraf elnök újraválasztási tervei elleni tiltakozó megmozdulásokat. Az ellenzék szóvivője szerint az intézkedések bizonyítják, hogy Pakisztán egy látszatdemokrácia. Nemrég Oszama bin Laden videoüzenetben arra szólította fel az országot, hogy lázadjon fel az elnök ellen.
Vágólapra másolva!

Iszlámábádban szombat éjjel őrizetbe vettek több ellenzéki vezetőt, mivel a hatóságok attól tartanak, hogy komoly tüntetések lesznek Pervez Musarraf elnök október 6-án várható újraválasztása ellen. A letartóztatottak többsége a Pakisztáni Muzulmán Ligához tartozik, amit Navaz Sarif száműzött exkormányfő vezet. Korábban, szeptember 10-én a hazatérő Sarifot az iszlámábádi repülőtérről visszatoloncolták Szaúd-Arábiába.

"Tizennégy személyt vettünk őrizetbe megelőző intézkedésként, akik tiltakozásokra szólítottak fel, és attól tartottunk, hogy zavargásokat idézhetnek elő a következő napokban" - mondta vasárnap Csaudri Muhammad Ali, Iszlámábád városának első embere, hozzátéve, hogy még további őrizetbe vételek várhatók a nap folyamán. Biztonsági tisztségviselők tájékoztatása szerint az iszlámábádi rendőrség mintegy 35 ellenzéki vezető őrizetbe vételére kapott utasítást.

Oszama bin Laden nemrég videoüzenetben szólította fel a pakisztániakat, hogy lázadjanak fel Pervez Musarraf ellen, mivel az iszlámábádi Vörös Mecset megostromlása után kiderült, hogy az elnök továbbra is aláveti magát az amerikaiaknak. Ehszan Ikbal, a Pakisztáni Muzulmán Liga szóvivője az események kapcsán elmondta, hogy az őrizetbe vételek "csak erősítik eltökéltségünket, és azt bizonyítják, hogy ez egy áldemokrácia".

Musarraf, aki 1999-ben vértelen puccsal jutott hatalomra, nemrég azt ígérte, hogy ha újraválasztják, lemond hadsereg-főparancsnoki tisztségéről, és legkésőbb november 15-éig civil elnökké válik. A legfelsőbb bíróság most vizsgálja azokat a beadványokat, amelyek vitatják Musarraf jogát az elnöki cím és a hadsereg-parancsnokság egyidejű megtartására és azt, hogy kaphat-e újabb megbízatást a rövidesen távozó parlamenttől. A bíróság döntése a jövő héten várható.