Finnország a legzöldebb állam

Vágólapra másolva!
Nyolc európai ország szerepel azon a Reader's Digest által közölt lista élén, amelyet az alapján állítottak össze, hogy mely államok figyelnek a legjobban a környezetvédelemre és a népesség jólétére. A lista szerint a legzöldebb országok Finnország, Izland és Norvégia.
Vágólapra másolva!

Finnország, Izland és Norvégia számít a legzöldebb országoknak, mivel egyszerre fordítanak gondot a környezetre és a népesség jólétére - derül ki a Reader's Digest legújabb számában közölt jelentésből.

A 141 országot tartalmazó listán első nyolc helyezettje európai ország: Svédország a negyedik, Ausztria az ötödik, Svájc pedig a hatodik helyre került. A legjobb eredményét elérő afrikai ország, Algéria a hetvenkettedik lett. A lista utolsó három helyezettje: Sierra Leone, Niger és Etiópia.

Ami a nagyvárosokat illeti, szintén Skandinávia hódította el az első két helyet, a jelentés szerint Stockholmban és Osloban a legkellemesebb élni. Utánuk München és Párizs következik. A lista végén olyan ázsiai nagyvárosok szerepelnek, mint Bangkok, Kanton, Mumbai, Sanghaj és Peking.

Az elbírálás kritériumai közé tartozott a víz minősége, az energiafelhasználás, a levegőszennyezés, valamint olyan szociális tényezők, mint jövedelmek, képzettség és elvárható életkor. A nagyvárosok elbírálásánál kritériumként szerepelt a szemét felhalmozódás és az újrafeldolgozás foka, a villanyáram ára, a levegő szennyezettség és a közlekedés.