Befejezték teheráni tárgyalásaikat a NAÜ szakértői

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) műszaki szakértői befejezték kedden teheráni tárgyalásaikat, amelyek célja az volt, hogy tisztázzanak bizonyos nyitott kérdéseket Irán nukleáris programjával kapcsolatban. A Nyugat szerint Irán atomfegyver előállítására törekszik, de Teherán szerint nukleáris programja kizárólag az energiatermelést szolgálja.
Vágólapra másolva!

A P-1 és P-2 jelű iráni urándúsító berendezésekről volt szó a szakosított ENSZ-szerv szakértői és iráni illetékesek között lezajlott kétnapos tárgyaláson - jelentette az iráni ISNA hírügynökség meg nem nevezett, jól tájékozott tisztségviselőre hivatkozva. Az idézett tisztségviselő nem közölt semmit a tárgyalások részleteiről és eredményéről, csak annyit mondott a hírügynökségnek, hogy a felek megállapodtak: október közepén újra találkoznak.

Irán beleegyezett augusztus 21-én, hogy az év végéig magyarázatot ad a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek atomprogramja tisztázatlan részleteiről, csillapítandó az iráni atomprogramot gyanakvással szemlélő nyugati államok aggodalmait. Ennek jegyében fogadták most Teheránban a NAÜ szakértői csoportját.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa két ízben is Irán elleni szankciócsomagot fogadott el, hogy rákényszerítse az ázsiai országot urándúsító tevékenységének feladására, de nem tudta elérni a kitűzött célt. Az Egyesült Államok ezért most újabb szankciócsomagot szorgalmaz.