Hazatérésről álmodozik a leégett haiti diktátor

Vágólapra másolva!
Bocsánatkérő üzenetben vállalta a felelősséget az uralma alatt elkövetett bűnökért Baby Doc egykori haiti elnök. Az 1986-ban elűzött playboy-diktátornak nincs sok választása. Távozásakor kimentett vagyona elolvadt, egy hónapja pedig Svájc be is fagyasztotta egyik számláját. Videoüzenetében a személyével kapcsolatos állítólagos nosztalgiát igyekszik kihangsúlyozni, és visszatérést ígér. Valóban vannak, akik alig várják haza, de csak azért, hogy bűneiért rács mögé dughassák.
Vágólapra másolva!

Szokatlan politikai visszatérést készíthet elő az a Franciaországban felvett és a haiti televíziókban sugárzott felvétel, amelyen az országot egykor vezető diktátor, Baby Doc kér bocsánatot a 15 éves uralma alatt történt rossz dolgokért. "Ünnepélyesen magamra vállalom a történelmi felelősséget, ha elnöki mandátumom alatt a kormány bármilyen fizikai, erkölcsi vagy gazdasági rosszat tett volna másokkal szemben..., hogy megbocsátást nyerjek a néptől és a történelem pártatlan értékelésére kérjem" - mondta Jean-Claude Duvalier.

Kétséges, hogy a haitiakat meghatják-e a volt elnök szavai, akit 1986-ban felkelés űzött ki az országból. A 19 évesen hatalomra került Baby Doc apja, a Papa Docként emlegetett Francois Duvalier rémuralmát folytatta. Politikai káoszból és szegénységből álló örökségük miatt Haiti ma a legrosszabb hely a nyugati féltekén - írja a Guardian. Egymást követő, 29 évig tartó uralmuk alatt legalább 40 ezer politikai ellenfelet ölettek meg, sokukkal a "zsákos nagybácsikként" emlegetett halálbrigádok végeztek. Maga Baby Doc legalább 250 millió fontnyi összeget (mai áron közel 90 milliárd forint) tékozolt el az államkincstárból.

Az egyetlen dolog, amiből előnyt próbál kovácsolni, hogy távozása óta a dolgok még rosszabbra fordultak. Így könnyen ígérheti azt, hogy visszatérése hasznot hozhat. Üzenetében demokrata megmentő színeiben tetszeleg az egykori playboy-diktátor. Nem csak a bocsánatkérő beszéd azonban az, amivel visszatérését készíti elő Baby Doc. Politikai alakulata, a Nemzeti Egység pártja az elűzött elnök iránti nosztalgiát meglovagolva állítólag hívek ezreit toborozta már össze. Létrehozták az apja után elkeresztelt Francois Duvalier Alapítványt, amely az egykori orvosból lett zsarnok emlékét igyekszik ápolni.

1986-os elűzése után Baby Doc luxuséletet élt a francia Riviérán. Ferrarikat hajtott, menő divatáruboltokban vásárolt, ám pénze - válása után - évekkel ezelőtt elfogyott. Ma már állítólag baráti kölcsönökből él, egy egy hálószobás párizsi lakásban. Egy hónapja Svájc befagyasztott egy hozzá köthető számlát, amin 3,1 millió font (1,1 milliárd forint) volt.

Hazatérése azonban még beláthatatlan távolságban van. Hívei a bizonytalan helyzetben nem mernek nyilvános gyűléseket tartani, pártja el sem indul a következő választásokon, és képviselői sincsenek a parlamentben. Bobby Duval volt haiti futballsztár és emberi jogi aktivista - akit Baby Doc alatt börtönbe csuktak és megkínoztak - azonban alig várja, hogy hazatérjen a diktátor. "Börtönbe kell csukni, és alig várom, hogy visszajöjjön, hogy ezt megtehessük" - idézte a Guardian.