Mégsem az eltűnt brit kislány van a fotón

Vágólapra másolva!
Nem a tavasszal Portugáliában eltűnt brit kislány, Madeleine McCann látható azon a fotón, amelyet a szerdai brit lapok közöltek - állítja az AFP fotóriportere. A képet egy spanyol turistanő készítette az északnyugat-afrikai Marokkóban augusztus végén, és a nagy hasonlóság miatt közölték címlapon a brit újságok.
Vágólapra másolva!

Mégsem a tavasszal Portugáliában eltűnt brit kislány, Madeleine McCann látható azon az augusztusban készült marokkói fotón, amelyet szerdán közöltek a brit lapok - állítja az AFP fotóriportere, aki szerdán találkozott a gyerekkel és családjával, és betekinthetett a kislány irataiba is. A nagy feltűnést keltett képen három felnőtt nő látszik, helyi jellegű viseletben. Egyikük egy szőke, fehér bőrű kislányt visz a hátán.

A kissé homályos fotón látható gyermek arcvonásai rendkívüli módon emlékeztettek Madeleine McCannre, arra a négyéves skót kislányra, aki május 3-án tűnt el a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta üdülőközpontjának egyik szállodájából, miközben a szülők az épülettől néhány méterre, baráti társasággal vacsoráztak.

A szerdai brit sajtó beszámolói szerint a spanyol turistanő augusztus 31-én készítette a képet, amikor Marokkó északi részén kirándult férjével, és fel is tűnt neki a szőke leánygyermek. A fotót azonban csak azután töltötte le számítógépére, hogy tudomására jutott: a világszerte keresett Madeleine-t előzőleg többen látni vélték Marokkóban.

Az AFP szerda esti híre szerint a hírügynökség fotóriportere közölte: a marokkói kislány neve Busra Benaisza. 2004. október 24-én született Zinatban, közel Tetuanhoz. Ezt a kislány szülei, Ahmed Ben Mohamed, a földműves apa és a kis Busra édesanyja, Hafida Askar mondta el a fotósnak.