Átépítik a horogkereszt alakú katonai bázist

Vágólapra másolva!
A Pentagon 600 ezer dollárt fordít arra, hogy az Amerikában szent "politikai korrektség" jegyében átépíttessen egy kaliforniai katonai bázist, amelynek épületei madártávlatból horogkeresztre emlékeztetnek. A Pentagon szerint eddig senki sem vette észre az épület náci jelképet idéző formáját.
Vágólapra másolva!

A horogkeresztet formázó bázis miatt már hónapok, sőt évek óta tiltakoztak egyes szervezetek, eredménytelenül. Az ügyben az hozott fordulatot, hogy a Google Earthnek köszönhetően, a napokban járta be a világhálót az épület műholdas képe, így széles körű online publikum is tudomást szerzett a haditengerészet szvasztika alakú építményéről, és élénk vita alakult ki az ügyben.

A Pentagon végül meghajolt a Rágalmazásellenes Liga nevű zsidó érdekvédelmi szervezet követelése előtt és az épületek, a terep átrendezéséről döntött. A haditengerészet már jóváhagyta a terveket: átformálják a négy darab L-alakú épület közötti gyalogutakat, tereprendezést végeznek és átalakítják a tetőkön elhelyezett napelemeket. Ettől remélik, hogy a komplexum formáját sikerül elrejteni, átalakítani úgy, hogy az senkiben ne keltsen rossz emlékeket

A hírről beszámoló ABC televízió internetes olvasóinak többsége a túlhajtott politikai korrektséget emleget és a fejét fogja a "pénzpocsékolás" miatt.