Nem kérnek a külvilágból a rejtőzködő törzsek

Szenzációs felfedezés izgalmát keltette a héten egy, a civilizációval eddig állítólag kapcsolatba nem lépő perui törzsről szóló hír. Pedig az esőerdők mélyén elszigeteltségben élő nomádok tudnak a külvilágról, épp csak nem kérnek belőle. Könnyen vakbuzgó hittérítők táboraiban vagy addigi paradicsomi élőhelyüket kizsákmányoló profitéhes cégek kényszermunkásaiként végezhetik és még egy nátha is halálos lehet számukra. Létért folyó küzdelmüket halálos pontossággal célba jutatott dárdák és az ég felé rázott nyilak jelzik. Pucér indiánok a bulldózerekkel szemben - láthatatlan törzsek  az [origo]-n.

Van, aki nem kér a civilizációból

Látták a láthatatlan törzset az Amazonasnál - jelentette október elsején a Survival International, a  nomád  törzseket a modern civilizációtól védelmező szervezet. A perui mascho piro nevű törzsre - amely teljesen elzárkózik a külvilágtól - az Amazonas egyik félreeső térségében bukkantak rá, pontosabban pillantották meg 21 tagjukat és pár kunyhójukat egy repülőgépről a perui környezetvédelmi hivatal munkatársai.

Szenzációnak tűnhet, hogy olyan indián törzsre bukkannak az őserdőben, amelynek eddig nem akadt dolga a civilizációval, ám a Survival International adatai szerint világszerte több mint száz olyan kisebb népcsoport létezik, amelyik tudatosan kerüli a kapcsolatot a modern világgal. A jogvédők szerint ők a föld legveszélyeztetettebb népei.

Íjjal fenyeget

Az érintetlen törzsek gyakran ásványkicsekben és trópusi fában gazdag paradicsomi élőhelye azonban világszerte egyre csökken. Többségüket profitra vágyó olajcégek, pénzéhes illegális favágók, marhatenyésztők és Isten túlbuzgó szolgái fenyegetik. Nem véletlen tehát, hogy amikor a perui repülőgép másodjára repült el az indánok fölött, azok a fák közé menekültek. Csak egy nő maradt a Las Piedras folyó partján álló kunyhók közelében, de ő fenyegetően rázta íját a gép felé, miközben gyermeke a lábánál keresett menedéket.

A rejtőzködő törzsek tagjainak többsége tisztában van vele, hogy létezik külvilág, ám tapasztalataik azt mutatják: jobb, ha messze elkerülik azt és a többi embert. A hagyományos vadászó, gyűjtögető életformát követő indiánok küzöl sokan látták már meghalni társaikat idegenek fegyvereitől vagy tőlük elkapott betegségekben, esetleg hallották, milyen sorsra jutottak azok a törzsek, akik megpróbáltak betagozódni a civilizációba.

Peruban például 15-re teszik a jogvédők a fél-, vagy teljesen nomád életformát követő, elzárkózó törzsek számát. Ők a száraz évszakban többnyire a folyók partján halásznak, teknőstojásokat gyűjtögetnek. A nedves évszakban visszavonulnak az erdőbe, ahol gyümölcsöket, bogyókat, csonthéjasokat szednek.

33 dárda

A törzsek létért folytatott küzdelmére jó példa az ecuadori tagaeri és taromenane csoportok esete. A máig rejtve élő indián közösségek rendszeres konfliktusban élnek a velük szomszédos, de a külvilággal - főként az illegális fakitermelőkkel - élénk kapcsolatot tartó huaoranikkal. A mahagóniban gazdag területre bemerészkedő favágókat rendre lándzsákkal - a nemes fából készült, több mint három méter hosszú, nehéz, gyilkos szerszámokkal - fogadják. 2005-ben és 2006-ban is megöltek egy-egy favágót, előbbire 33 dárdával a testében bukkantak rá. Az elzárkózó népek azonban inkább megsínylik ezeket az összecsapásokat: 2003-ban például 14 tagaerivel végeztek a favágók, mindezt egy perui nemzeti park, a Yasuni területén. Peruból a jogvédők szerint egyre több elzárkózó törzs menekül át Brazília területére az illegális fakitermelés miatt.

A taromenane-tagaerik és a huaoranik között pedig valóságos vérbosszú-hadjárat folyik, állítólag utóbbiak egyik vadászának 1993-as megölése nyomán. A véres vendetta - távoli, nehezen megközelíthető területről lévén szó - nagyrészt ismeretlen a hatóságok előtt. Nagy visszhangot keltett azonban az a 2003-as eset, amkor 30 taromenane-t gyilkoltak le lőfegyverekkel - főleg nőket és gyerekeket. Az erőszak mögött azonban sokan a fakitermelőket sejtik, akik állítólag lefizették a letelepedett törzset, hogy tisztítsa meg számukra a terepet a vad, és dárdáikat halálos pontossággal használó indiánoktól - írja egy 2004-es cikkben a Miami Herald.

Bőgőmajom és tévé

A gyilkosságok számára többnyire azokból a dárdákból lehet következtetni, amit egy helyi huaorani vezető, Manuel Cahuilla bocsát néha áruba, darabját 60 dollárért. A fegyverek eredeti gazdáit felheteően lőfegyverrel mészárolta le a testvér-nép: feltételezések szerint az '50-es években vált ketté az akkor még egy, de amerikai hittérítők és olajtársaságok által fenyegetett két nép. A huaoranik letelepedtek, a többiek beljebb húzódtak az erdőbe. A letelepedettek sorsa intő jel lehetett az elzárkózó csoportnak: az erdő javaiból élő, és javarészt bőgőmajomra vadászó férfiak egyszer csak azt vették észre: nem elég a vadászat, pénzt is kell szerezniük, hogy vehessenek maguknak tévét vagy már civilizációs vívmányt.

Másodjára elbújtak

Sokan azonban a vadonból előbújó törzsek közül odáig sem jutnak el, hogy tévére vágyhassanak. Előbb végez velük valamilyen, a civilizációban mindennaposnak tekintett betegség, például egy egyszerű nátha. Az elzárkózó közösségek ugyanis általában nem szereztek immunitást ezekkel a kórokozókal szemben, így komoly kockázatot jelent számukra még egy békés találkozó is a külvilággal.

Influenza és Biblia

A Survival International egyik beszámolójában részletesen le is ír egy ilyen találkozást, ahol egy erdőirtó bulldózerek által hosszú ideje veszélyeztetett kisebb brazíliai törzs veszi a bátorságot és előjön az erdőből. Az egyik munkás fegyverrel a kezében áll szóba az indiánokkal, akiket sütivel kínál, majd a levegőbe lő, de végül mosolyogva nekik adja futballmezét. Az előbújt csoport férfitagja a találkozás után hetekig nyomta az ágyat influenzával és tbc-vel.

Nem járnak jól a rejtőzködő törzsek a keresztény hittérítőkkel sem. Főként az amerikai New Tribes Mission (Új Törzsek Misszió) nevű evangélikus felekezetet érték kritikák, amelyek szerint fegyverrel, erőszakkal ragadják el az indiánokat, kényszermunkásnak adják el őket, vagy éppen akaratuk ellenére tartják térítőtáboraikban a pogány lelkeket. Kolumbiában például a közelmúltban létesítettek kapcsolatot a guavire macusa nevű néppel, amelynek létszáma egy év alatt 800-ról 300-ra esett vissza.

Hatvanezer év magány

Érthető tehát, miért a bizalmatlanság és a külvilág kizárása. És nem csak az amerikai kontinensen. Indiában például az Andaman szigeteken él egy népcsoport - a szentineléz -, amely évezredek óta áll ellen a külvilág nyomásnak. Becslések szerint 60 ezer éve élnek elszigetelten, őseik közvetlenül az Afrikából elterjedt első emberek lehettek.

A törzs annyira kerüli a külvilágot, hogy a térséget 2004 karácsonyán sújtó cunami után segélyt hozó repülőgépet íjjal célozta meg egy a partra kifutó vadász: "Nem kérünk belőletek" - üzente a nép, amelynek tagjai a több tízmillió cunami-sújtotta ember közül egyedüliként nem kértek külső segítséget.