Nem tárgyal a juntával a mianmari ellenzék

2007.10.05. 14:47

Az őrizetben tartott mianmari ellenzéki vezető, Aung Szan Szú Kji pártja visszautasította pénteken a junta vezetőjének tárgyalási ajánlatát. Szerintük az előzetes behódolást feltételez. Eközben az ENSZ főtitkára Borzasztónak és elfogadhatatlannak nevezte az erőszakot az országban.

"Arra kérik, hogy valljon be olyan bűnöket, amelyeket nem követett el" - utasította vissza a junta tárgyalási ajánlatát a Nobel-békedíjas ellenzéki vezető szóvivője. Than Sve tábornok, a mianmari katonai kormányzat vezetője feltételül szabta ugyanis, hogy Aung Szan Szú Kji ne támogassa szankciók bevezetését a délkelet-ázsiai ország ellen, hagyjon fel a kormánnyal való "szembenállást, mérhetetlen pusztítást, gazdasági és minden egyéb szankciók bevezetését" célzó felhívásaival.

"Nagyon nehéz belátni, miért lenne hasznos a tárgyalás, főként ha arra kérik Szú Kjit, hogy nyilvánosan adja meg magát még a találkozó előtt - vélekedett David Steinberg, az amerikai Georgetown Egyetem szakértője. - Mondhatni, ez lélektani játék, s nagyon jól látni, hogy a hadsereg nem tesz semmi engedményt."

A szóvivő azt kérte, hogy Aung Szan Szú Kji nyilvánosan válaszolhasson a tábornok ajánlatára, de az engedély megadása valószínűtlen.

Az Egyesült Államok arra kérte a juntát, hogy előfeltételek nélkül tárgyaljon Szú Kjivel. Az amerikai ügyvivő találkozót kezdeményezett e célból a burmai külügyminisztériumban még azelőtt, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa megvitatja az ügyet. 

Kína előre jelezte, hogy ellenzi a külföldi fellépést. "Vannak gondok Mianmarban, de ezek alapjában belső gondok (...) a külföldről erőltetett megoldás nem segít" - mondta a kínai ENSZ-nagykövet.

Ban Ki Mun: "Borzasztó"

Az ENSZ főtitkára "borzasztónak és elfogadhatatlannak"  nevezte az erőszak alkalmazását a békés tüntetők ellen Mianmarban, s nyugtalanítónak nevezte, hogy folytatódik az emberi jogok megsértése a délkelet-ázsiai országban. Ban Ki Mun az ENSZ Biztonsági Tanácsában beszélt erről pénteken, sürgetve a burmai katonai juntát, hogy "tegyen merész lépéseket" a demokratizálás felé.

Ban szavait az ENSZ különleges megbízottjának jelentése követte. A tényfeltáró körúton Mianmarban járt Ibrahim Gambari elmondta, hogy   nyugtalanítják ugyan a biztonsági erők visszaéléseiről szóló újabb hírek, de óvatos optimizmusra ad okot számára, hogy a katonai vezetők bejelentették: bizonyos feltételekkel hajlandóak tárgyalni Aung Szan Szú Kji (Aung San Suu Kyi) ellenzéki vezetővel.

Volt államfők lobbiznak

Húsz ország volt vezető politikusai felszólították a kínai elnököt, hogy vesse latba országa befolyását, és bírja rá a mianmari katonai juntát az erőszakról való lemondásra, demokratikus reformokra és a politikai foglyok szabadon bocsátására.

A Hu Csin-tao kínai államfőnek írt közös levélben volt elnökök, kormányfők és külügyminiszterek szorgalmazták azt is, hogy Kína támogassa egy azonnali fegyverembargó elrendelését Mianmar ellen. A pénteken nyilvánosságra hozott levélben a katonai juntát arra szólították fel, hogy kezdjen párbeszédet az ellenzékkel, amelynek jelképes alakját, Aung Szan Szú Kjit 12 éve tartják házi őrizetben

KAPCSOLÓDÓ CIKK