Nagy Ferenc volt magyar miniszterelnökre emlékeztek

Vágólapra másolva!
Koszorúzási ünnepséget rendezett Nagy Ferenc egykori magyar miniszterelnök sírjánál hétfőn az Egyesült Államokban, a Virginia állambeli Herndonban a néhai politikus életművének gondozását felvállaló alapítvány.
Vágólapra másolva!

A megemlékezésen Somogyi Ferenc washingtoni magyar nagykövet és Stephen DeBenedittis, Herndon város polgármestere is részt vett. Somogyi Ferenc köszönetet mondott Herndon városának, amiért annak idején befogadták a politikust és megőrizték emlékét. Nagy Ferenc Herndonban hunyt el, két lánya ma is a virginiai városkában él, akik személyes okok miatt nem tudtak megjelenni a hétfői koszorúzáson.

Nagy Ferenc politikai hagyatékának ma is érvényes üzenete van: Magyarország felemelkedésének feltétele egy szabadságon, szolidaritáson és igazságosságon alapuló társadalmi rendszer - mondta köszöntőjében Nagy Sándor, az alapítvány elnöke.

A Nagy Ferenc Alapítvány idén jött létre azzal a céllal, hogy emléket állítson az Egyesült Államokban elhunyt egykori miniszterelnöknek, akinek kimagasló szerepe volt a második magyar köztársaság megalakulásában, a polgári demokrácia meghonosításában.

Nagy Ferenc 1946. február 4-e és 1947. május 31-e között volt Magyarország miniszterelnöke, '47 június 1-jén svájci szabadsága alatt mondatták le posztjáról, és megtiltották visszatérését. A politikus, aki az FKGP elnöki posztját is betöltötte, az Egyesült Államokban telepedett le.