Már tegeződik az orosz és a francia elnök

Vágólapra másolva!
Lazítással kezdődött Nicolas Sarkozy francia elnök oroszországi programja a Moszkva környéki Novo Ogarjevóban: vendéglátója, Vlagyimir Putyin és Sarkozy áttért a tegező viszonyra, majd Putyin beültette vendégét maga mellé autójába, hogy megmutassa rezidenciáját kívülről, a kerti sétányok felől.
Vágólapra másolva!

Sarkozy kedd este érkezett huszonnégy órás hivatalos látogatásra Oroszországba, s elsőként Putyinnal találkozott. A francia elnök elmondta, hogy szeretné megérteni Oroszországot, az orosz elnök pedig megígérte, hogy igyekszik minden kérdésre válaszolni, és Fjodor Tyutcsev költő híres, Oroszország című versét idézte:

Oroszországot, ész, el nem éred;
méter, sing sose méri fel:
külön úton jár ott az élet -
Oroszországban hinni kell!

A két elnök a rezidencia előtt újságírók körében váltott néhány szót, s eközben átváltottak a tegezésre.

"Szoktál futni?" - kérdezte a szenvedélyes kocogó Sarkozy Putyintól, aki elmondta, hogy nem fut, hanem úszik. "És mindennap úszol?" - hangzott az újabb kérdés. "Van itt egy uszoda, mindent megmutatok neked" - válaszolta Putyin, aki vacsorára, illetve saját kocsijában kis kirándulásra invitálta a vendéget.

Első eredmények

Oroszország és Franciaország álláspontja közeledett egymáshoz az iráni nukleáris programmal kapcsolatban - jelentette be kedd este az oroszországi látogatáson tartózkodó francia államfő, miután tárgyalt orosz kollégájával.

"Álláspontunk sokkal közelebb került egymáshoz Iránnal és más kényes témákkal kapcsolatban" - mondta Nicolas Sarkozy újságíróknak. Az álláspontok számos témában történő "összetartásáról" beszélt, de konkrétumokat nem mondott a Vlagyimir Putyinnal tartott megbeszélése után.

Putyin és Sarkozy szerdán a Kremlben találkozik ismét.