Fico találkozóra hívta Gyurcsányt

Vágólapra másolva!
Szerdán megerősítette a kormányszóvivő, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök találkozóra hívta Gyurcsány Ferencet, ugyanakkor sem helyszínt, sem időpontot nem jelölt meg. Az elmúlt hetekben feszültté vált szlovák-magyar viszony enyhülése érdekében Gyurcsány nyitott a találkozóra, amelynek részleteit várhatóan már a jövő heti lisszaboni EU-csúcson tisztázhatják.
Vágólapra másolva!

Valóban érkezett hivatalos megkeresés a szlovák féltől egy Robert Fico-Gyurcsány Ferenc találkozóra, azonban nem tartalmazott pontos időpontot és helyszínt - mondta el Budai Bernadett szerdán újságírói kérdésre válaszolva. Pozsonyi lapjelentés szerint ugyanis Robert Fico, a vezető szlovák kormánypárt, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer - SD) elnöke hivatalos találkozóra hívta meg a kormányfőt.

Robert Fico szóvivője, Silvia Glendová a lapnak annyit megerősített, hogy Fico nem zárkózik el az informális találkozótól, de mert "a hivatalos találkozókat rendkívül fontosnak tartja, magyar partnerét hivatalos szlovákiai látogatásra hívta meg". Az MTI pozsonyi tudósítója úgy tudja, hogy Fico hivatalos meghívóját Juraj Migas, Szlovákia budapesti nagykövete kedden Budapesten már át is adta.

A magyar kormányszóvivő szerint a két miniszterelnöknek lehetősége van, hogy a jövő csütörtök-pénteken Lisszabonban tartandó informális EU-tanácsülésen találkozhasson. Ha Robert Fico szándékai valósak, és valóban gesztust szeretne tenni annak érdekében, hogy "a két fél közötti elmúlt napokban nem túl barátságos viszony egy picit enyhüljön", akkor ezen a kétnapos lisszaboni csúcson lehetősége lesz szót váltani a magyar miniszterelnökkel, erre Gyurcsány Ferenc nyitott - tette hozzá.