Újrakezdi Madeleine keresését a rendőrség

Vágólapra másolva!
Egy 15 kilométeres átmérőjű körzetben mindent átkutat a portugál rendőrség a májusban eltűnt négyéves Madeleine után, még egy víztározót is átvizsgálnak a búvárok. A rendőrök továbbra is azt feltételezik, hogy a kislány már nem él, miközben erre a hétre várják a DNS-tesztek eredményét, ami esetleg a szülők bűnösségét bizonyítaná.
Vágólapra másolva!

Búvárok fognak átkutatni a héten egy víztározót annak a portugáliai üdülőhelynek a közelében, ahonnan még tavasszal eltűnt a négyéves brit Madeleine McCann. A kislánynak május 3-án veszett nyoma a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta üdülőközpontjában, miközben szülei a szállodától néhány méterre, baráti társasággal vacsoráztak.

A hétfői The Sun értesülése szerint a portugál rendőrség továbbra is abból a feltételezésből indul ki, hogy a kislány már nem él. Ennek jegyében a nyomozást vezető detektív elrendelte a Praia da Luztól 24 kilométerre lévő, gáttal kialakított Bravura mesterséges tó átkutatását. Ez nem lesz kis feladat: a tározó 4 kilométer széles, és 40 kilométer kerületű - írta a legnagyobb brit bulvárlap. A The Times hétfői értesülése szerint ugyanakkor a vizsgálat irányítója nemcsak a tó, hanem az üdülőtelep 15 kilométeres körzetének teljes átkutatását is elrendelte, beleértve a tengerpartot, a környező erdőségeket és a Bravura környékén lévő, elszigetelt villákat.

A portugál rendőrség a héten kapja meg azoknak a Nagy-Britanniában elvégzett DNS-vizsgálatoknak az eredményeit, amelyeknek a mintáit a szállodai szobában, illetve a szülők által bérelt autóban találták meg. A szülők meggyanúsításának egyik alapjául a kocsiból állítólag kinyert vér- és testnedvnyomok szolgáltak. A Renault-t ugyanis McCannék Madeleine eltűnése után 25 nappal bérelték, és ha a mintákról bebizonyosodik, hogy a gyermekéi, az alátámaszthatja azt a feltételezést, hogy a szülők az addig rejtegetett holttestet a kocsival vitték el valahova, és eltemették.

A portugál nyomozók nem szándékos gyilkossággal gyanúsítják a skót orvosházaspárt: alapfeltételezésük az, hogy a nyugodt vacsora érdekében a gyermeknek altatót adtak be, de ezt véletlenül túladagolhatták, és Madeleine meghalt. A család ezt a rendőrségi teóriát már korábban abszurdnak nevezte.