Évekig húzzák a kitartó potyautasok

Ha már fent vannak a hajón, nem kell aggódniuk, a jog megvédi őket. A potyautasok azonban még így sem biztos, hogy eljutnak áhított úti céljukig: ha tehetik, kitoloncolják őket, ahogy kikötőt érnek, ha pedig összeakadnak egy kegyetlen kapitánnyal, akkor könnyen a tengerben végezhetik. Mégis több százan próbálkoznak, és van akinak annyira megtetszik a tengerészélet, hogy évtizedekre a hajón marad.

Körülbelül 1,2 millió ember menekült el otthonából - ennyivel nőtt a menekültek száma - 2006-ban az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint. A véres konfliktusok vagy rossz gazdasági helyzet elől menekülő emberek közül sokan próbálkoznak illegális úton átjutni a határokon, van akik embercsempészek járműveibe szállnak, mások maguk veszik kezükbe a sorsukat és repülőgépeken, hajókon igyekeznek potyautasként eljutni egy általuk vágyott jobb világba.

Különösen a hajók vonzereje nagy, a teherszállítók megszámlálhatatlan zegzuga mind-mind optimális rejtekhelyként jöhet szóba. A potyautasok száma azonban az összes menekülthöz képest elenyésző, mert a szigorúan őrzött kikötőkben nehéz feljutni a hajókra. Sokakat elriaszthatnak azok a pletykák is, melyek szerint egyes kapitányok nem sokat tekertóriáznak a fedélzeten talált potyázókkal: bedobják őket a tengerbe.

Dolgozhatnak

Édes Bálint nyugalmazott tengerészkapitány szerint ugyan valóban volt "amikor gátlástalan emberek kitették őket... Kaptak egy mentőmellényt, vagy egy ócska tutajt, amivel nem sok esélyük volt a túlélésre". Ezek az esetek azonban általában kiderülnek, és a vétkes kapitányokat bíróság elé állítják, felelősségre vonják.

Nem ez a jellemző - mondta az [origo]-nak a korábban számos - magyar és külföldi tulajdonban lévő - tengerjáró hajón szolgált kapitány. A potyautasok jogait ugyanis nemzetközi jogszabályok védik: a hajón kötelesek nekik normális étkezést biztosítani, emberi módon kell őket kezelni, nem szabad munkára kényszeríteni, jóllehet, ha ők maguk akarnak, akkor dolgozhatnak a fedélzeten.

A tulaj fizet

A kapitánynak ezen kívül kötelessége a célkikötőbe érkezés előtt jelezni rádión, hogy hány potyautas (hivatalos angol elnevezése: stowaway) van a hajón, és kikötéskor köteles biztosítani, hogy ne léphessenek partra, vagy az adott ország hatóságai őrizetére bízni őket - a hajótulajdonos költségén. Ha a kapitány meg akar szabadulni a potyautasoktól, akkor általában hazatoloncolják őket - ugyancsak a hajótulajdonos költségére. Ez azonban csak abban az esetben működik, ha van a potyautasnál személyi okmány. Ha nincs, hosszadalmas vizsgálat veszi kezdetét kilétének megállapítására. Ezt szintén a hajó tulajdonosa fizeti.

Potyautasokkal a magyar kapitánynak is akadt dolga: kenyai, marokkói, dominikai kikötőkben szöktek fel hajójára. Marokkóban kétszer is előfordult ilyen, egy alkalommal egészen Kínáig utaztatta az egyik potyázót. A férfinél szerencsére volt irat, és együttműködőnek is bizonyult, így hamar hazatoloncolták a kínai kikötőből a megérkezés után. A marokkói feltehetően a között a 800 rakodómunkás között került a hajóra, akik a kikötőben dolgoztak éjjel-nappal.

A hajón marad

Megtalálni nem egyszerű a hajókra felszökött potyautasokat, Édes Bálint szerint többnapos feladat, és általában nincs rá idő. Egyszer, Dominikán hat idegent füleltek le a raktér átkutatása után, de a nyílt tengeren még ketten előjöttek. Náluk is volt irat. A hajó úticélja akkor Mexikó volt, az ottani kikötői hatóságok pedig már ismerősként üdvözölték a két potyázót. Hatodszor jártak ott akkor. "Kaptak egy ebédet, sétáltak velük a városban, és simán hazarepíteték őket" - mesélte a veterán tengerész.

Ha a kapitány sehogy máshogy nem tudott megszabadulni tűlük, akkor fordult csak illegális eszközökhöz, de akkor is inkább szerzett nekik hamis papírokat, tengerészlevelet, mintsem hogy megölje őket. Volt azonban olyan is, aki ottmaradt a hajón, és "20-30 évig élt ott, feltehetően nagyobb jólétben, mint szülőföldjén" - mesélte a kapitány. Az ilyen potyautasok helyzete csak akkor válik tarthatatlanná, ha eladják a hajót a fejük fölül.

A hatóságoknak ugyanakkor gyakran nincs is tudomásuk arról, hogy egy-egy hajón potyautasok vannak. Édes Bálint említett egy esetet, amikor egy görög teherhajó a Kieli-csatornában összeütközött egy másik hajóval, és mindenestül elsüllyedt. A fedélzeten tartózkodók életüket vesztették, de amikor kiemelték őket, kilenc holttesttel többre bukkantak, mint ahány ember szerepelt a hajó hivatalos okmányaiban.