Vörös lett a Trevi-kút vize

Vágólapra másolva!
Vörössé változott pénteken a római Trevi-kút vize. A város egyik leghíresebb látványossága futuristák akciója nyomán vörös medencének tűnik. A turisták elszörnyedtek.
Vágólapra másolva!

Ismeretlen anyaggal festették meg és változtatták drámai hatást keltő vörös medencévé Róma talán legismertebb nevezetességét, a Trevi-kutat. Az akciót egy magát "Futurista akció 2007" néven megjelölő szervezet jegyzi. Mivel az 1762-ben felavatott, Róma belvárosában épült barokk kút zárt rendszerű, azaz a medence vize cirkulál benne, nem csupán a medence tartalma vált "vérré", hanem a kút maga is vörös folyadékot ontott mindaddig, amíg a kiérkező rendőrök le nem állították a berendezést.

A kútnál mindig nagy számban tolongó, ezúttal is százszámra jelen lévő turisták elszörnyedve nézték - és szorgalmasan fényképezték - kameráikkal és mobiltelefonjaikkal - a vérfagyasztó látványt. Szemtanúk csak egyetlen személyt láttak, aki valamit a vízbe dobott, majd elmenekült. A víz hamarosan vörössé változott, és ezt követően találtak a helyszínen röplapokat is.

Forrás: EPA

Az "FTM azione futurista 2007" aláírással a helyszínen szétszórt röplap egyfelől a múlt század elején működött futurista művészeti mozgalomra, másfelől "az élet és a történelem új, erőszakos koncepciójára" hivatkozva magyarázta az akciót. A mintegy harminc soros szöveg a csütörtökön megnyílt római filmfesztivált is támadta: "Ti csak vörös szőnyeget prezentáltok, mi az egész várost változtatjuk bíborvörössé" - üzenték a szervezőknek a "futuristák", nem kímélve a "piaccentrikus, kizsákmányoló, a szépséggel kufárkodó társadalom" egyéb megnyilvánulásait sem.

A XII. Kelemen pápa által megrendelt, Nicola Salvi építész által tervezett kutat 1762-ben Giuseppe Panini fejezte be és XIII. Kelemen avatta fel. Utoljára 1989-91-ben restaurálták. Federico Fellini "Édes élet" című filmjének egyik leghíresebb jelenetéből is világszerte ismerik: ebben Anita Ekberg svéd filmcsillag fürdik éjszaka a kút vizében.

Szakértők attól tartanak, hogy a vörösre festés komoly károkat okozott a műemléknek.