Megkezdődtek a választások Svájcban

Vágólapra másolva!
Vasárnap este 7 órára várhatóak a svájci parlamenti választások első eredményei, amelyen a kétkamarás szövetségi gyűlés tagjait választják meg. A közvélemény-kutatások szerint a győzelemre esélyes jobboldali Svájci Néppártot azzal vádolták, hogy rasszista kampányt folytatott.
Vágólapra másolva!

Megkezdődtek vasárnap a parlamenti választások Svájcban, amelynek során a szövetségi gyűlés két házát - a nemzeti tanácsot és az államok (kantonok) tanácsát választják újra. A nemzeti tanács 200 tagját arányos választási rendszerben választják meg, a kantonokat képviselő felsőházban pedig a többségi szavazati elv alapján oszlik meg a 46 mandátum. A szavazóhelyiségek 12 órakor zárnak, az első eredmények 19 órára várhatóak.

A választásokat szokatlanul durva, rasszista megnyilvánulásoktól sem mentes kampány előzte meg. A legutolsó közvélemény-kutatás szerint a bevándorlásellenes kampányt folytató, rasszizmussal megvádolt jobboldali Svájci Néppárt (SVP) várhatóan 27 százalék körüli szavazatot kap. A Svájci Szociáldemokrata Párt (SPS) 21-22 százalékra számíthat, a Svájci Radikális-Demokrata Pártnak (FDP) és a kereszténydemokratáknak (CVP) 15-15 százalék juthat.