Izrael lekapcsolná a gázai áramot

Vágólapra másolva!
Az izraeli védelmi tárca korlátozná a Gázai övezet áramellátását. A javaslatot benyújtó tisztségviselők ezzel az intézkedéssel torolnák meg a zsidó állam elleni szaporodó palesztin rakétatámadásokat.
Vágólapra másolva!

Az izraeli védelmi minisztérium tisztségviselői a Gázai övezet áramellátásának korlátozását javasolják majd a kormánynak. Az izraeli közszolgálati rádió és a Háárec című napilap szerint a védelmi tárca tisztségviselői kedden döntöttek arról, hogy a Gázai övezet "ellenséges területté" nyilvánításáról hozott szabályozás alkalmazását kérik a kabinettől - ennek keretében rendelnék el a palesztin területtel szembeni áramkorlátozásokat.

Először a Gázai övezet északi részén fekvő Bét-Hanún térségétől vonnának el áramot, ahonnan palesztin fegyveres csoportok rendszeresen rakétatámadásokat intéznek a zsidó állam - és különösen a dél-izraeli Szderót városa - ellen. A térségben éjszakánként két órára szüneteltetnék az áramszolgáltatást - írta a Háárec.

Az izraeli hadsereg szerint palesztin fegyveresek az elmúlt négy hónapban - amióta a Hamász radikális iszlamista szervezet fegyveres úton átvette a Gázai övezet ellenőrzését - ezernyi rakétát és gránátot lőttek ki Izraelre, több tucat személy sebesülését okozva. Az izraeli kormány szeptember 19-én nyilvánította "ellenséges területnek" a Gázai övezetet, megnyitva az utat gazdasági szankciók alkalmazása előtt.