Az amerikaiak harmada hisz a szellemekben

Vágólapra másolva!
Minden harmadik amerikai hisz a szellemekben egy közvélemény-kutatás szerint, amely az október 31-i Halloween ünnep alkalmából készült. A megkérdezettek 23 százaléka azt állította, hogy már látott szellemet vagy érezte már magát szellem közvetlen közelében.
Vágólapra másolva!

A kóbor szellemek éjszakája - Halloween - előtt négy nappal közzétett felmérés alapján az amerikaiak 34 százaléka gondolja úgy, hogy léteznek szellemek, és ugyanennyien hisznek az ufókban. Az érzékfeletti észlelések, hétköznapi néven látomások valódiságában ennél is többen hisznek: 48 százalék, csaknem minden második ember tartozik e csoportba. A varázsigék és a boszorkányság hívőinek tábora jóval kisebb, 19 százalékos arányt képvisel az Egyesült Államok lakosságában.

A megkérdezettek 23 százaléka azt állította, hogy már látott szellemet vagy érezte már magát szellem közvetlen közelében. Ebben a csoportban különösen magas a katolikusok, az egyedülállók és az olyan emberek aránya, akik még soha nem vettek részt vallási ünnepen.

A felmérés szerint az lakosság 14 százaléka szilárd meggyőződéssel vallja, hogy már látott ufót. Főleg a férfiakra és az alacsony keresetűekre jellemző ez a meggyőződés.

A varázsigék és a boszorkányos praktikák hatásosságában hívők túlnyomórészt a nagyvárosi lakosságból, a kisebbségek soraiból és a szegényebb rétegekből kerülnek ki.

Az egyetemi végzettséggel rendelkező fehér bőrű amerikaiak az érzékfeletti észleléseket valóságosnak gondoló személyek csoportjában felülreprezentáltak. A látomásokat egyébként egy évtizede még háromból két amerikai gondolta valódinak bőrszíntől, képzettségtől és minden egyébtől függetlenül.

Minden ötödik amerikai babonás, és a szerencsét jelentő négylevelű lóheréről szóló babona terjedt el a legszélesebb körben - áll a jelentésben. A második babona a félelem a létra alatt való áthaladástól. Ez valószínűleg onnan ered, hogy réges-rég úgy hitték az emberek, hogy aki a létra alatt átmegy, bűnt követ el és magára vonja az egek haragját. A harmadik legismertebb babona szerint a vőlegény az esküvő előtt egy nappal nem láthatja a menyasszonyt, különben szerencsétlenség szakad a pár nyakába.


A felmérést az AP amerikai hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató intézet készítette közösen. Az 1013 fős mintára kiterjedő telefonos lekérdezést október 16. és 18. között végezték.