Nyolc buszbaleset-sérültet ápolnak még osztrák kórházban

Vágólapra másolva!
A hétfő hajnali buszbaleset sérültjei közül még nyolcat ápolnak grazi és klagenfurti kórházakban. Kedd reggel útnak indult egy pszichológusokból álló csoport, akik a három halálos áldozat hozzátartozóinak és a sebesülteknek nyújtanak támogatást.  
Vágólapra másolva!

Nyolc sérült van még osztrák kórházakban a hétfő hajnalban Ausztriában balesetet szenvedett magyar autóbusz utasai közül, néhányuk akár már szerdán hazatérhet. Németh Krisztina bécsi magyar főkonzul kedd reggel elmondta, hogy a sebesülteket grazi és klagenfurti kórházakban ápolják.

A grazi tartományi kórházban három súlyos sérült van, köztük az az utaskísérőnő, akinek a karját visszavarrták. Ugyanitt fekszik a szerencsétlenül járt autóbusz sofőrjének a váltótársa, aki bordatörést szenvedett, valamint egy gerincsérüléses fiatalember. Őket az osztrák orvosok pár napig megfigyelés alatt tartják. Hétfőn huszonketten tértek haza Magyarországra a nem, illetve könnyebben sérültek közül.

Kedden reggel hat órakor útnak indult Grazba az a hattagú, önkéntes pszichológusokból álló csoport, amely a baleset sérültjeinek és az elhunytak azonosítására kiutazó hozzátartozóknak nyújt lelki támogatást - tájékoztatta az MTI-t az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, Dobson Tibor. A csoport két napig tartózkodik az osztrák városban.

Az első vizsgálatok szerint a buszvezető elővigyázatlansága okozta a három halálos áldozatot követelő balesetet. A magyar buszon nem csak fiatalok utaztak, hanem teljes családok is, amelyek Milánóból tartottak haza egy focimeccsről. A szerencsétlenség a Herzogberg-alagút után történt: a jármű ismeretlen okból a leállósávba sodródott, beleütközött a beton terelősínbe, majd a viszonylag sekély árokba hajtott, és jobb oldalára dőlve ötven métert csúszott a töltésen.