Erőszaktevőket fejeztek le Szaúd-Arábiában

Vágólapra másolva!
Öt embert végeztek ki Szaúd-Arábiában, mivel megerőszakoltak és megöltek egy fiatal fiút. Idén már százhuszonnégy személyt fejezetek le nyilvánosan a sivatagi királyságban.
Vágólapra másolva!

A tettesek elrabolták a fiatal fiút, megerőszakolták, majd leszúrták. Ezt követően levágták a fejét, amit egy tóba dobtak. Az iszlám jog (saríja) szabályait azzal is megsértette az öt férfi, hogy alkoholt és kábítószert fogyasztott, valamint autókat lopott.

Szaúd-Arábiában szigorúan veszik az iszlám tanításait, amelynek értelmében a gyilkosságért, kábítószer-csempészetért, nemi erőszakért, valamint a fegyveres rablásért elítélteket karddal nyilvánosan lefejezik. Idén már százhuszonnégy személyt végeztek ki a sivatagi királyságban. Tavaly harmincnyolc elítéltet, míg 2005-ben nyolcvanhármat végeztek ki.