Ismét látni vélték Marokkóban Madeleine-t

Vágólapra másolva!
Közvetlen közelről vélte látni hazájában egy marokkói asszony a fél éve Portugáliából eltűnt brit kislányt, Madeleine McCannt. Az új szemtanú szerint a kislányt egy taxiba tuszkolták be, és még azt is kiderítette, hová vitték. Korábban is voltak olyan jelzések, hogy a fél éve eltűnt kislányt az afrikai országban látták, de a pénteki Daily Mirror által közölt értesülés tűnik eddig állítólag a legígéretesebbnek.
Vágólapra másolva!

A pénteki Daily Mirrorban egy új, marokkói szemtanú elmondta: az ország északi részén lévő Fnidk városában látta, amint egy "ideges" nő hurcolja a szőke kislányt. Olyan közel került hozzájuk, hogy bele tudott nézni a gyermek szemébe, és látta a jobb íriszen lévő, minden személyleírásban külön kiemelt fekete pöttyöt. A beszámoló szerint a Madeleine-nek vélt gyermek haját rövidebbre nyírták, és homlokán jókora zúzódás volt. Amint a kislányt cipelő nő észrevette, hogy a másik asszony őket nézi, gyorsan leintett egy taxit. Az idézett szemtanú is megpróbált beülni a kocsiba, a gyermekkel lévő nő azonban ellökte őt, és rákiabált a sofőrre, hogy gyorsan hajtson el.

Naoul Malhinak azonban még sikerült kikapnia az utastérből a gépkocsivezető egy névkártyáját és felhívta a taxis céget, megtudakolandó, hogy a kocsi hova ment. Ki is derítette az úticélt: a taxi a Fnidk-től 290 kilométerre lévő földközi-tengeri kikötővárosba, el-Huszimába vitte utasait, akik a város főterén szálltak ki. A Daily Mirror szerint a szülők által megbízott spanyol nyomozóiroda, a Metodo 3 detektívjei máris a marokkói városban vannak, és keresik a kislányt.

Éppen szombaton lesz fél éve, hogy a négyéves skót kislány eltűnt a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta, Ocean Club nevű üdülőközpontjából, miközben a szülők a szállodától néhány méterre, baráti társasággal vacsoráztak. Az esetet szinte példátlan nemzetközi figyelem kíséri, különösen azóta, hogy a portugál rendőrség szeptember elején a kislány szüleit, Gerry és Kate McCannt nyilvánította gyanúsítottá. A rendőrök azt gyanították, hogy az orvos házaspár - a nyugodt esti vacsora érdekében - az eltűnés napján altatót adhatott be a gyermeknek, ám ezt esetleg véletlenül túladagolták, és Madeleine meghalt, holttestétől pedig később valahol megszabadultak. A szülők ezt a teóriát többször is "abszurdnak" minősítették.

A marokkói szálat ugyanakkor a szemtanúi beszámolókon kívül más értesülések is alátámaszthatják. A brit sajtó múlt hétvégi beszámolója szerint a szülők megbízásából dolgozó spanyol magánnyomozói iroda az összegyűjtött bizonyítékok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a marokkói gyermekszex-ipar megrendelésére vitte el a kislányt egy gyermekrabló, aki előtte már napokig figyelte a családot, várva a megfelelő pillanatra.