Nem adja hatalmát a puccstábornok

Pervez Musarraf tábornok, pakisztáni elnök vérbeli puccsista: először 1999-ben döntötte meg a kormányt, most pedig a saját maga által megvalósított "valódi demokráciát". Nem túl karizmatikus, karrierista katona, aki jelentéktelennek tartott diktátorból lett Washington és London ünnepelt szövetségese és még kaszált is vele. De diplomáciai ügyeskedése miatt többször sarokba szorult: a nemzetközi közösség Oszama bin Laden nem túl lelkes üldözése, a tálibok Amerika-barátsága miatt szorongatták. India, és a világ eközben lélegzet visszafojtva nézte, hogy a két tűz közé került tábornok keze megremeg-e az atomarzenál indítógombján.

Pervez Musarraf az 1999-es puccs után: "valódi demokráciáról" beszélt

Pervez Musarraf pakisztáni elnök szombaton rendkívüli állapotot vezetett be országában a szélsőségesek jelentette veszélyre hivatkozva. Az intézkedés nyomán számos állampolgári jogot felfüggesztettek és korlátozták a sajtó szabadságát. A nagyobb nézettségű pakisztáni hírtévéknek nem engedik, hogy sugározzák adásukat, ám a napilapok többsége dacol a kormányzat tiltásaival.

Az elnök kritikusai szerint a rendkívüli állapotot valójában azért vezették be, hogy az elnök megelőzze a legfelsőbb bíróság döntését, amely nagy valószínűséggel kimondta volna: Musarraf múlt hónapban történt megválasztása nem volt törvényes. Az 1999-es hatalomátvétel után - a helyi sajtó - Musarraf második puccsáról beszél.

Pervez Musarraf 1943-ban született Delhiben. Családja Brit-India kettéosztását, a függetlenség kivívását követően költözött a muszlim többségű Pakisztánba. Katonai karrierjét 1964-ben kezdte, viszonylag gyorsan jutott előre a hadseregben annak ellenére, hogy urduul beszélő családból származott, míg a pakisztáni hadsereg tisztikarát a pandzsábi katonák uralták. A hadsereg főparancsnoka 1998-ban lett, amikor elődje, Dzsehangir Karamat tábornok lemondott, miután meghatározó szerepet követelt a hadseregnek az ország irányításában.

Demokratikus puccs

Pakisztánban ez volt az első alkalom, hogy egy vezérkari főnök lemondott, és egy pillanatig úgy tűnt, hogy Nawaz Sarif volt miniszterelnöknek sikerült annyira megszilárdítania hatalmát, hogy még a hadsereg civil ellenőrzése is lehetővé válik. A következő egy-másfél év azonban fordulatot hozott: Kasmír tartomány hovatartozása miatt 1998-ban majdnem háború tört ki a két atomhatalom, India és Pakisztán között. Az Indiával való konfrontáció népszerű tisztsége pedig Musarraf tábornokra hárult.

A konfliktushelyzet a keményebb fellépést sürgető tábornokoknak kedvezett, akik elégedetlenek voltak Sarif kormányfő diplomáciai megoldást szorgalmazó politikájával. Sarif - hogy helyre tegye a tábornokokat - kivonta a hadsereget Kasmír indiai ellenőrzésű területeiről, majd 1999 októberében megpróbálta leváltani Musarrafot. Erre válaszul az ismertté vált tábornok puccsot hajtott végre, hogy - mint mondta - "valódi demokráciát teremtsen Pakisztánban". Musarraf a demokrácia helyreállítását ígérte, de addig is kinevezte magát elnöknek.

Szeptember 11.

Ekkor jött 2001. szeptember 11. - a New York és Washington elleni terrortámadások napja - ami fordulópont volt Musarraf számára is. Washington ugyanis hirtelen rájött, hogy szüksége van Pakisztán támogatására, ha meg akarja döntetni a szomszédos Afganisztánt uraló tálib rezsimet. A korábban jelentéktelen diktátornak tartott tábornokból - akiről George Bush amerikai elnök választási kampánya során egy interjúban csak annyit tudott mondani, hogy "valami tábornoknak hívják" - egyik napról a másikra London és Washington szövetségese lett.

Bush (jobbra): "valalmi tábornoknak hívják"

Musarrafot immár kulcsfontosságú elnöknek, államférfinak, nemzetközi jelentőségű politikusnak nevezték. Bár tudta, nem nagyon lesz más választása mint, hogy meghajoljon a nemzetközi közösség nyomása előtt, ügyesen kihozta a legtöbbet az alkuhelyzetből: Bush elnöktől több mint 1 milliárd dollár (175 milliárd forint) segélyt csikart ki azért, hogy a tálib rezsimet elismerő kevés országok egyikeként pálfordulást hajtson végre.

Két tűz között atomháború

Így a NATO segítségével szállhatott szembe az al-Kaidával és Oszama bin Ladennel és ettől a saját hatalmát veszélyeztető radikálisok visszaszorítását remélte. Az idő múlásával azonban világossá vált, hogy a tálibokat ugyan sikerült elűzni Afganisztánból, de a militánsok az afgán-pakisztáni határ szellősen védett, hegyi szakaszain át éppen Pakisztánba menekültek.

A pakisztáni radikálisok nem örültek az Amerika-barátságnak

A radikális muszlimok pedig tüntetéseken és zavargásokon tiltakoztak Musarraf újdonsült Amerika-barátsága ellen. A hatalmára veszélyes tiltakozást azonban leverte, a militáns vezetőket letartóztatta. Eközben az új afgán kormánynak is segítséget ígért, de Kabulból mind többször bírálták, amiért szerintük nem akadályozta meg, hogy a Pakisztánba menekült tálibok a határ pakisztáni oldaláról támadják Afganisztánt.

A szorongatott helyzetben jó alkalmat adott egy kis erődemonstrációra Kasmír: az India és Pakisztán vitatott fennhatósága alatt álló tartomány körüli vita minden korábbinál súlyosabb konfrontáció fenyegetett. 2002-ben közel 1 millió katonát telepítettek a határra és a szembenállás a nukleáris konfliktus szélére sodorta a két országot. A feszültségen végül a 2004 elején kezdődött béketárgyalások enyhítettek.

Modern és demokratikus

Musarraf - aki egyre szívesebben öltött civil ruhát a tábornoki uniformis helyett - maga is elhitte, hogy fontos nemzetközi államférfivá vált, aki otthonosan teázik a brit miniszterelnök Downing Street-i rezidenciáján, vagy a washingtoni Fehér Házban, akihez sorra járulnak az európai vezetők, mint Gerhard Schröder volt német kancellár, vagy Jacques Chirac volt francia elnök.

Blair (balra) néhány nappal a 2001-es afganisztáni háború előtt Karacsiban

A látszat és az ígért "valódi demokrácia" jegyében 2002 áprilisában népszavazást tartott, ahol a szavazók öt évre meghosszabbították a hatalmát. Szintén 2002-ben országos képviselő választásokat is tartottak, de a BBC szerint a parlament - valódi súly nélkül - nem volt több, mint a Musarraf alkotmányos változtatásait ellenzők fóruma. Az egyszemélyes alkotmánymódosítás értelmében Musarrafnak ugyanis joga van lemondatni a miniszterelnököt, feloszlatni a parlamentet, egyszerre maradhat államfő és a hadsereg parancsnoka.

Az 1999-es puccs óta a tábornok sokszor beszélt arról, hogy modern, toleráns, demokratikus és iszlámista Pakisztánt szeretne. Bírálói szerint ezzel eddig adós maradt. A rendkívüli állapot mostani bevezetésével pedig - végső soron - saját rendszerét döntötte meg, amely egyelőre nem ígér sokat a demokratikus Pakisztánra várakozóknak.