Neonáci tüntetést oszlattak Prágában

Vágólapra másolva!
Kilencven embert tartóztattak le szombaton Prágában, ahol a rendőrségnek az esti órákig sikerült megakadályoznia, hogy a jobboldali szélsőséges Fiatal Nemzeti Demokraták szervezete megtartsa a hatóságok által nem engedélyezett felvonulását a régi zsidó negyedben.
Vágólapra másolva!

"A rendőrség legutóbbi információja szerint a letartóztatott személyek között mintegy 50 neonáci és 40 anarchista van" - tájékoztatta az MTI helyszínen lévő tudósítóját Petr Hejma, a prágai belváros polgármestere. Mintegy tíz német anarchistát késő este vettek őrizetbe, amikor az anarchisták egy csoportja a belvárosban macskakövekkel támadt a rendőrökre. Néhány rendőr megsebesült.

Ladislav Bernásek rendőrségi szóvivő szerint összesen mintegy 300 személyt állítottak elő a zavargások során. Bernásek a letartóztatottak számát nem közölte. "A rendőrség eddig ura a helyzetnek. A neonácikat nem engedte be a belvárosba, nehogy megzavarják a kristályéjszaka áldozataira emlékezők gyülekezetét. Úgy a szélsőjobboldali, mint a szélsőbaloldali csoportok mozgását mindenütt figyeljük és ellenőrizzük" - közölte újságírókkal rögtönzött utcai sajtóértekezletén Pavel Bém főpolgármester. A zsinagóga előtt tartott megemlékezésen több százan, köztük ismert cseh politikusok vettek részt.

Bém elmondta, hogy eddig két nagyobb és néhány kisebb összetűzésre volt a neonácik és az anarchisták között, amelyekben mintegy tucatnyi személy sérült meg. "Szerencsére nem súlyosak a sérülések. A legsúlyosabb sérüléseket az a három-négy ember szenvedte el, akiket kockakövekkel találtak fejbe. Őket kórházban látták el az orvosok" - mondta Bém.

A legnagyobb verekedés a történelmi zsidónegyed szélén az Intercontinental szálló előtt történt, ahol egy csoport neonáci és anarchista összeverekedett. A rendőrség becslése szerint a délutáni eseményekben aktívan mintegy 500-600 neonáci és mintegy 1000-1200 ellentüntető vett részt.

A nagy erőkkel felvonuló rendőrség - 1100 állami és 300 városi rendőr volt szolgálatban - már kora délután lezárta a régi zsidó negyedbe vezető legfontosabb útvonalakat. Az utcákon páncélos kocsikat, vízágyúkat, mentőautókat látott az MTI tudósítója.

A Vysocany negyedben gyülekező neonácik egyik csoportját a rendőrség először szétzavarta. A később mintegy 200-250 főre nőtt csoportot a Ceskomoravská metróállomásnál a rendőrség aztán körülzárta és mindenkit ellenőrzött. Több tucat személynél gumibotokat, késeket, pirotechnikai eszközöket és gázpisztolyokat találtak. A Ceskomoravská metróállomást délután lezárták.

A betiltott szélsőjobboldali rendezvényre három autóbusznyi fiatal német neonáci és egy autóbusznyi német anarchista is Prágába érkezett. A hatóságok a buszokat először feltartóztatták a határon, de az igazoltatás után rendőri kísérettel továbbengedték őket - jelentette a közszolgálati Cseh Televízió. Prágában a rendőrség azonban sem a neonácikat, sem az anarchistákat nem engedte az események közelébe.

A Fiatal Nemzeti Demokraták a menetet az iraki beavatkozás elleni tiltakozásnak minősítette, de a hatóságok azonban provokációnak tartják a zsidók elleni 1938-as németországi pogrom, a hírhedt kristályéjszaka évfordulójára időzített megmozdulást és ezért nem engedélyezték.

Prága belvárosában az esti órákban is nagy a feszültség és a térség felett állandóan két rendőrségi helikopter köröz.