Sztárként fogadták Moszkvában a bosszúálló gyilkost

Vágólapra másolva!
A moszkvai Domogyedovó repülőtér VIP-várójában tévékamerák és fotósok kereszttüzében fogadták hozzátartozói Vitalij Kalojevet kedden. Az észak-oszétiai férfi Svájcból érkezett haza, ahol három év börtönbüntetést töltött le gyilkosság miatt. Kalojev azt a légiirányítót szúrta le, akit felelősnek tartott felesége és két gyermeke haláláért. A férfi családja akkor halt meg, amikor 2002-ben összeütközött két repülőgép a svájci-német határ közelében.
Vágólapra másolva!

Szinte popsztárnak kijáró figyelemmel fogadták kedden azt az észak-oszétiai férfit Moszkvában, aki svájci börtönbüntetéséből érkezett haza. A büntetést azért kapta, mert meggyilkolt egy légiirányítót. Vitalij Kalojev 2004-ben követte el a gyilkosságot, családja halála miatti bosszúból. A férfi két gyereke és felesége ugyanis azon az orosz utasszállítón lelte halálát, amely 2002-ben összeütközött egy teherszállító repülőgéppel, és lezuhant a német légtér svájci légiirányítók felügyelete alá tartozó részében.

A baleset Németország legsúlyosabb légikatasztrófája volt, 71 ember vesztette életét. Ráadásul az orosz gépen főként iskolások utaztak, akik spanyolországi szünidőről tértek haza. Kalojev annak idején Spanyolországban dolgozott építészként, és szinte azonnal a helyszínre utazott, ahol megtalálta szerettei holttestét.

Leszúrta a légiirányítót

Két évvel később a férfi megjelent az egyik - a baleset idején egyetlen szolgálatban lévő - légiirányító svájci otthonánál. A Skyguide dán alkalmazottját, Peter Nielsent számos médiajelentés felelősként mutatta be. A Skyguide ugyanakkor sokáig elutasította a felelősséget, és azt is, hogy bocsánatot kérjen a hozzátartozóktól. Kalojev - a bíróságon tett vallomása szerint - képeket akart a légiirányítónak mutatni elhunyt négyéves kislányáról, Dianáról, tízéves kisfiáról, Konstantinról és feleségéről, Szvetlanáról. A férfi azonban Kalojev szerint hűvösen fogadta. Az orosz végül leszúrta. Utólag azt mondta, hirtelen felindulásból cselekedett.

"Svájc felelős gyermekeim haláláért. De nem minden svájciról gondolok rosszat. Sok barátom él ott... olyanok, akik támogattak" - mondta kedden az orosz tévének Kalojev, akit a moszkvai Domogyedovó repülőtér VIP-várójában fogadtak. Ügyvédje szerint védence pár napot Moszkvában tölt, majd hazautazik észak-oszétiai otthonába, szerettei sírjához. "Fáradt, de jól van. Később majd többet is mesél" - idézte a The Guardian az ügyvédet.

Gyász által elvakítva

Vitalij Kalojev ügye komoly figyelmet kapott Oroszországban, sokan szimpatizáltak a szerettei miatt bosszút álló férfival. A gyikosságot sokan egy gyász által elvakított ember kétségbeesett tettének tekintették. Maga Kalojev meg is köszönte a támogatást, mint mondta, soha nem érezte elhagyatottnak magát hazája által a külföldi börtönben.

Forrás: EPA
Az áldozatok hozzátartozói 2005-ben egy svájci bíróság előtt

A férfit eredetileg 8 év börtönre ítélték a gyilkosságért. Júliusban azonban védője kezdeményezésére öt év három hónapra mérsékelte büntetését egy helyi bíróság. Az indoklás szerint tettéért csak részben tartozik felelősséggel felesége és gyermekei halála miatt. A múlt héten egy svájci szövetségi bíróság elutasította az ügyészség indítványát, hogy ne csökkentsék a büntetést. Kalojevet végül szabadon engedték. A svájci legfelsőbb bíróság szerint jó magaviselettel letöltötte büntetésének kétharmadát, és már nem jelent veszélyt a társadalomra.

Szeptemberben egy másik - a 2002-es események okozóinak felelősségre vonására indított - bírósági eljárásban a Skyguide légiirányító társaság négy alkalmazottját találták bűnösnek gondatlanságból elkövetett emberölésben. Három középvezető egy év felfüggesztett börtönt, egy projektigazgató - 13 500 svájci franknyi - felfüggesztett pénzbüntetést kapott. Négy másik vádlottat - mind Skyguide-alkalmazott - felmentettek.