Köpönyegét hátradobta az élőhalott Blair

Jégcsákánnyal a koponyájában fekszik valahol Mexikóban - már ezt is elképzelték Tony Blairről, aki valóban alig ad életjelet magáról, de azért helyzete nem drámai. Elvileg ugyan ő a nagy közel-keleti béketeremtő, a Kínában bezsebelt millióival mégis jóval inkább felhívta magára a figyelmet. Bár hazájában sokan az ő köpönyegéből bújtak ki, néhányan azért kiretusálnák a régi fotókról.

A divatvilág nem felejtette el

Tony Blair tavaly októberben vásárolta élete első mobiltelefonját, de csak akkor kezdte el használni, amikor idén júniusban távozott a miniszterelnöki posztról. Ahhoz, hogy elboldoguljon a készülékkel, segítséget is kellett kérnie, az sms-ezés például különösen nehezen ment neki. Amikor pedig komoly küszködés után elküldött egy üzenetet, azt a választ kapta: "Ki vagy te?". Aláírni ugyanis elfelejtette, a címzett pedig még nem ismerte Blair számát. A volt miniszterelnök egy júliusi adománygyűjtő vacsorán anekdotázott hétköznapi ügyetlenkedéseiről.

Több mint négy hónap telt el azóta, hogy Tony Blair tíz év után kiköltözött a brit miniszterelnöki rezidenciából, a Downing Street 10-ből, és közben a mobilozás mellett talán már azt is megszokta, hogy a sofőrje megáll a piros lámpánál. Bár várható volt, hogy nem fog annyit szerepelni, mint hivatali ideje alatt, mégis sokakat meglepett, hogy mennyire eltűnt a reflektorfényből az utóbbi pár hónapban. Ezt különösen a korábban általa vezetett Munkáspárt szeptemberi konferenciája tette nyilvánvalóvá. Blair nem jelent meg, nem mondott beszédet, és utódja, Gordon Brown is alig tett róla említést.

A The Guardian egyik publicistája ennek kapcsán Tony Kicsoda? címmel közölt cikket, amelyben a szovjet időkkel vont párhuzamot. Szerinte Blairrel az történt, mint a kegyvesztett funkcionáriussal, akit utóbb kiretusáltak a május elsejei felvonuláson készült fotókról. "Blair most vagy Mexikóban fekszik egy jégcsákánnyal a koponyájában vagy pedig rosszabb esetben békét próbál teremteni a Közel-Keleten" - jegyezte meg gunyorosan a cikkíró.

Beköltözött az Amerikai Gyarmat Szállóba

Tony Blair természetesen él és virul, és valóban az a feladata, hogy elősegítse a palesztinok és izraeliek nyugodt egymás mellett élését. Alighogy otthagyta a miniszterelnöki posztot, ő lett az Egyesült Államokból, az ENSZ-ből, az Európai Unióból és Oroszországból álló kvartett különmegbízottja a Közel-Keleten. Blair irodáját Kelet-Jeruzsálem egyik előkelő szállodájában, az American Colony Hotelben (Amerikai Gyarmat Szálló) rendezte be. Ez a név ugyan nem feltétlenül jelent pozitív üzenetet manapság a térségben, de a városban jártas tudósítók szerint jól választott helyszínt a volt miniszterelnök. A hotelben palesztinok dolgoznak, egy svájci cég üzemelteti és egy brit család tulajdonában áll, izraeli vendégek pedig ritkán fordulnak meg benne. Utóbbi körülmény azért lehet fontos, mert Blairt sokan egyértelműen Izrael-pártinak könyvelték el, ami megnehezíti, hogy a palesztinok elfogadják.

Az ügyes hotelválasztás persze nem fogja egy csapásra megoldani Tony Blair hitelességi problémáját a Közel-Keleten. Az iraki háború egyik fő támogatójaként sok ellenséget szerzett magának az arab világban. George Bush amerikai elnökhöz való közelsége Izrael esetében nyilvánvaló előny, a palesztin oldalon viszont egyértelmű hátrány - mutatott rá a The Independent egy szeptemberi vezércikkben, amelyben megjegyezték azt is, már a kvartetten belül sem fogadta osztatlan lelkesedés Blair kinevezését. Míg Washington lelkesen támogatta, addig Moszkva kedvetlenül fogadta - fogalmazott a liberális brit napilap.

A Blair-család kiköltözése a miniszterelnöki rezidenciáról

Ráadásul nem is tűnik úgy, mintha Blair túl aktívan látná el új feladatát. Miközben november elején Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter izraeli és palesztin vezetőket győzködött, hogy előkészítse a terepet november végén az egyesült államokbeli Annapolisban esedékes csúcstalálkozó előtt, a brit politikus feltűnően a háttérben maradt. Egyik szóvivője a Newsweeknek azt mondta, nincs ebben semmi különös, Blair feladata ugyanis az, hogy segítse a palesztin hatóságot a civil intézmények erősítésében, a befektetők vonzásában és a kormányzat reformjában. A magazin szerint azonban ezekben az ügyekben alig történik előrelépés, ráadásul a lap által megszólaltatott washingtoni elemző szerint eközben az is nyilvánvaló, hogy Rice nem kíván együttműködni Blairrel.

Hitelességi kérdések - Blair bahreini vezetőkkel

Annak, hogy az amerikaiak nem feltétlenül tekintik komoly partnernek őt, már korábban is voltak jelei. A legkínosabb epizód az volt, amikor egy bekapcsolva maradt mikrofon miatt rögzítették Bush és Blair beszélgetését a tavalyi oroszországi G8-csúcson. Izrael nem sokkal előtte támadta meg Libanont, és Blair szeretett volna a helyszínre menni közvetíteni, de Bushnak nem tetszett az ötlet, és két falat közben közölte, Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter fog menni.

"Azt is elfelejtette, hogy pár éve már járt itt"

Nemcsak béketeremtőként kérdőjelezték meg Blair munkásságát az utóbbi hónapokban. Bár egyáltalán nem példa nélküli, hogy egykori vezetők jól fizetett előadókká vedlenek át, ő ezt sem úszta meg kritika nélkül. Különösen az váltott ki rossz visszhangot, amikor november elején Kínába látogatott, és beszédet mondott több rendezvényen. Több helyi lap felháborodva számolt be róla, hogy az egyik ilyen eseményen, Dongguanban állítólag 237 ezer fontot (nagyjából 85 millió forint) zsebelt be előadásáért. Ráadásul többen felvetették, hogy vajon volt-e értelme meghívni őt. A lapok szerint ugyanis általánosságokról beszélt, és nem rukkolt elő semmilyen új gondolattal. Egy hongkongi rendezvény résztvevője pedig arra panaszkodott, hogy Blair fáradtnak tűnt. "Úgy nézett ki, mint aki túl sok időt töltött repülőgépen. Azt is elfelejtette, hogy pár éve már járt itt. De ettől eltekintve jó volt" - mondta a vacsoravendég.

Persze igazságtalan lenne azt állítani, hogy a mindig is kiváló szónokként számon tartott, nagyszerű kommunikációs képességekkel rendelkező Blair mindenhol csalódást okozna. Még az előadókörútjáról kritikus cikket közlő The Guardian is megjegyezte, hogy októberben egy washingtoni rendezvényen állva tapsolta meg a közönség. A róla könyvet író Anthony Seldon pedig azért vette védelmébe az egykori miniszterelnököt, mert szerinte alaptalanul vádolják azzal, hogy pénzéhes lenne. "Igaz, valóban aláírt egy 4,5 millió fontos szerződést az emlékiratai megírásáról, de akár a dupláját is elkérhette volna, ha hamarabb köt megállapodást" - jegyezte meg Seldon, aki emlékeztetett arra, maga Blair is kijelentette, ha annyira pénzközpontú lett volna, akkor más foglalkozást választott volna magának.

Próféta a saját hazájában

"Szerintem kiváló volt. Hatalmas szerepet játszott abban, hogy a Munkáspárt választásokat nyert." "Olyan, mint egy hatalmas fekete felhő, és örülök, hogy távolodik. Csak azt sajnálom, hogy valaha is vezette ezt a pártot." Két vélemény ugyanarról az emberről, ugyanabban a pártban. Tony Blair már miniszterelnökként is megosztotta a Munkáspártot, és ez nem változott távozása óta sem. Ennek oka talán az, hogy bár fizikailag már nincs jelen a brit belpolitikában, öröksége annál inkább tetten érhető.

Vince Cable liberális vezérrel, David Cameronnal és Gordon Brownnal

Bár a külpolitikában az új kormányfő, Gordon Brown próbál távolodni elődje irányvonalától, különösen az Egyesült Államokhoz való túlzott közelségtől, a hazai ügyeket illetően már marad a jól bevált stratégiánál. Ha a bevándorlásról vagy a bűnüldözésről van szó, akkor kifejezetten keményen lép fel, például öt évre rács mögé dugná azokat, akik illegálisan birtokolnak fegyvert. A hasonlóság persze nem meglepő, hiszen Brown és Blair együtt - igaz, sokszor a háttérben egymással kakaskodva - alakította a Munkáspárt nyertesnek bizonyuló politikáját.

Ennek lényege az volt, hogy a hagyományos jobb és baloldali megosztottság helyett bevonultak középre, és mindkét térfélről karoltak fel népszerű ügyeket. Most hasonlóan próbálja magát pozicionálni a konzervatívok új vezetője, a fiatal, a médiát ügyesen használó David Cameron is. Őt gyakran az új Tony Blairként is szokták jellemezni. Így nem túlzás azt állítani, hogy bár Blair politikai szempontból halott, a blairizmus tovább él, és ez akkor is igaz lesz, ha esetleg a következő választásokon a Munkáspárt kiesik a hatalomból.