Vágólapra másolva!
A hivatalos adatok szerint több mint ezerötszázan haltak a forgószél által sújtott Bangladesben, de a hatóságok szerint több ezer áldozata is lehet a katasztrófának. A mentési munkálatokat nehezíti, hogy egyes területekre alig lehet eljutni.
Vágólapra másolva!

A bangladesi kormány félelmei szerint több ezren halhattak meg az ország délkeleti részén a héten végigsöpört ciklon pusztítása következtében. A bangladesi kormány szombati bejelentése szerint 1595-re, a hadsereg szóvivője szerint 1723-ra emelkedett az ország déli részén a héten végigsöpört ciklon halálos áldozatainak száma.

Sekar Csandra Dasz, a dakkai kormány válsághelyzetekkel foglalkozó hivatalának a helyettes vezetője korábban elmondta: a hatóságok arra számítanak, hogy a mentőalakulatok az elkövetkező napokban újabb holttestek ezreire bukkannak.

A katasztrófavédelmi szerveknek kevés információ áll rendelkezésre a külvilágtól elzárt területeken kialakult helyzetről, illetve az ottani áldozatok számáról - tette hozzá.

A forgószél több tízezer lakóépületet tett tönkre. A katasztrófa által leginkább sújtott területekre nehéz eljutni, mert az utakat törmelékek borítják. Ráadásul a telefon- és az áramszolgáltatás is leállt.