Őrizetben a vörös khmerek egykori elnöke

2007.11.19. 6:44

Letartóztatták Kambodzsában az ötödik egykori vörös khmer csúcsvezetőt. Khieu Samphan a Pol Pot-rezsim elnöke volt. A férfit kórházból szállították börtönbe. Ő az utolsó, akit letartóztattak a véres diktatúra még élő vezetői közül.

A kambodzsai rendőrség hétfőn letartóztatta Khieu Samphant, a vörös khmerek egykori államfőjét. Samphan a maoista rezsim néhai vezetője, Pol Pot legbelső köréhez tartozó, még élő utolsó (ötödik) személy.

A kambodzsai népirtással foglalkozó, ENSZ által támogatott nemzetközi bíróság öt volt khmer vezetőt vett őrizetbe, és készül felelősségre vonni. Négy ellen már vádat is emeltek emberiesség ellen elkövetett bűnök miatt: Kaing Guek Eav (más néven Duch), a Tuol Sieng kihallgató központ volt parancsnoka, Noun Chea, a vörös khmerek főideológusa, Ieng Sary volt külügyminiszter és felesége, Ieng Thirith egykori szociális miniszter.

Khieu Samphant egy phnompeni kórházból szállították a törvényszékre. A 76 éves aggastyán még szerdán került a kórházba agyvérzéssel. Addig háborítatlanul élt az ország északnyugati részén fekvő Pailin tartományban, amely korábban a vörös khmerek egyik erősségének számított.

A Pol Pot közeli bizalmasának tartott férfi tagadja, hogy tudomása lett volna a vörös khmerek 1975-79 közötti rémuralma idején elkövetett népirtásról. Becslések szerint 1,7 millió ember vesztette életét a diktatúra alatt, kivégezték, halálra kínozták őket, vagy betegségekbe, éhezésbe haltak bele.

KAPCSOLÓDÓ CIKK