Bezárták a Sorbonne-t a zavargó hallgatók miatt

Vágólapra másolva!
Hétfőig lakat került a Sorbonne kapuira, miután a napok óta tiltakozó francia hallgatók erőszakosan megpróbálták elfoglalni a párizsi egyetem épületét. A diákok egy olyan törvény ellen tiltakoznak, amely az egyetemeknek adott autonómiával lehetőséget adna a magántőke bevonására a felsőoktatásban. A hetek óta tartó tüntetések 46 egyetemet érintenek Franciaországban.
Vágólapra másolva!

A párizsi egyetemek rektorátusa hétfő reggelig bezáratta a Sorbonne-t, miután egy, a felsőoktatási intézmények autonómiáját előíró törvény visszavonását követelő diákcsoport fizikai erőszakot alkalmazva többször megpróbálta elfoglalni az egyetem épületét. A pénteki döntést megelőzően a Sorbonne biztonsági szolgálatának közbelépése ellenére a tiltakozó diákok összeverekedtek az oktatást fenntartani kívánó társaikkal.

A diákok által kifogásolt törvény a személyi állomány kiválasztásában és a költségvetésben autonómiát biztosítana az egyetemeknek, így alapítványokon keresztül lehetőséget teremtene a magántőke bevonására a pénzhiánnyal küzdő francia felsőoktatásba. A tiltakozást kezdeményező radikális diákcsoportok szerint viszont az állam kiszolgáltatja a felsőoktatást a piacnak, s a törvény növelni fogja egyrészt az intézmények, másrészt a diákok közti egyenlőtlenséget.

A törvény elleni megmozdulás csütörtökön kapott új erőre, amikor szélsőbaloldali diákszervezetek felhívására 20 ezer egyetemista és középiskolás diák vonult fel országszerte. A felsőoktatási intézmények autonómiája elleni tiltakozáshoz a héten kezdtek csatlakozni gimnazisták is: a 2500 francia állami középiskolából ötvenet foglaltak el a tiltakozók.

Közben a diákok által hétfő óta elfoglalt rennes-i egyetemet a rendőrség ellenállás nélkül ürítette ki. Az egyetem vezetősége szerint a tiltakozók között nemcsak diákok voltak. A hetek óta tartó tiltakozási hullám a 85 francia egyetemből 46-ot érint.

A válságból való kiúthoz Bruno Julliard, a legjelentősebb diákszervezet, az UNEF vezetője szerint elengedhetetlen, hogy az oktatási minisztérium kielégítő választ adjon a diákok követeléseire. Az UNEF - amely a felsőoktatási büdzsé emelésében látja a válság megoldását - nem a törvény visszavonását, hanem annak módosítását szeretné elérni elsősorban a diákok szociális helyzetét érintő pénzügyi kérdésekben. Míg a középfokú oktatásban a tanulókra fejenként évente 10 ezer eurót költ az állam, addig a hallgatók fejkvótája jelenleg évi hétezer euró.