A párbeszéd kezdete lehet az izraeli-palesztin csúcs

Vágólapra másolva!
Hét éve a legfontosabb izraeli-palesztin csúcstalálkozót tartják az Egyesült Államokban. A megbeszéléseken ráadásul olyan térségbeli államok is részt vesznek, amelyek el sem ismerik Izraelt. Jelentős előrelépés azonban így sem várható az közel-keleti béke érdekében, a legtöbb, minre számítani lehet, hogy a felek hamarosan újra látják egymást.
Vágólapra másolva!

Hét éve nem volt példa arra, ami a héten kezdődött az Egyesült Államokban, az amrikai haditengerészet annapolisi támaszpontján. Körülbelül ötven állam és szervezet részvételével csúcstalálkozó kezdődött a közel-keleti békefolyamatról. A csúcstalálkozó szervezői - az USA diplomatái - túl sok konkrét célt nem neveztek meg, de nagyobb nemzetközi támogatást szeretnének nyerni az önálló palesztin állam megteremtéséhez, illetve azt remélik, a találkozó egy új békefolyamat kezdete lesz. Abban bíznak, hogy a következő egy évben lezajló béketárgyalások eredményeképp létrejön a palesztin állam, és béke lesz. A kritikusok szerint azonban az egész csúcs csupán arra lesz jó, hogy közös fényképek készüljenek a vezetőkről.

Jó jel volt, hogy a tanácskozásra olyan államok - Szíria és Szaúd Arábia - is elmennek, amelyek amúgy nem ismerik el Izraelt és nem állnak vele hivatalos diplomáciai kapcsolatban, ugyanakkor fontos szerepük van a térségbeli béke megteremtésében. Az USA nagy reményeket fűz az eseményhez, Szaúd al-Fejszál herceg szaúdi külügyminiszter elutazása előtt azt nyilatkozta egy arab lapnak, hogy az amerikaiak azt ígérték, az itt induló béketárgyalásokat egy éven belül befejezik.

Kérdés azonban, miben tud megállapodni egymással az otthon saját kisebb-nagyobb mértékben szélsőségesebb ellenzéke által szorongatott izraeli és palesztin fél. A béke kulcskérdései ugyanazok, mint hét éve: Jeruzsálem megosztása, a palesztin állam jövőbeli formája és a menekültek helyzetének rendezése. Már az első kérdésben nehéz lesz megegyezni, Izrael ellenzi a megosztást, és vonakodik leállítani a telepesek ciszjordániai terjeszkedését. Ehud Olmert azt is közölte, semmilyen békeszerződést nem köt addig, amíg a Gázai-övezetből rakétákat lőnek ki izraeli területekre.

Ehud Olmert Izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök közötti egyezség saját gyenge politikai helyzetük miatt sem valószínű. A Gázai-övezetet teljesen uralma alatt tartó Hamász például egyáltalán nem képviselteti magát a találkozón, és ki is jelentette, hogy az Annapolisban esetleg megkötött megállapodások közül semit nem tekint magára nézve kötelezőnek.

Jeruzsálemben pedig izraeliek ezrei tiltakoztak az utcán a konferencia ellen, amelyet Benjamin Netanjahu volt kormányfő, izraeli ellenzéki vezető "folytatólagos egyoldalú engedményeknek" nevezett. A BBC tudósítója szerint ezen kívül a libanoni az iraki és az iráni problémák is könnyen kizökkenthetnek a kerékvágásból egy esetleges békefolyamatot.

A konferenciától valószínűleg nem lehet többet várni majd, mint amit Mamúd Abbász mondott: "nagy remény van arra, hogy a konferencia... kiterjedt tárgyalásokat eredményez az összes kérdéses ügyről, amelyek végül békemegállapodáshoz vezetnek majd Izrael és a palesztin nép között". Tehát legfeljebb arról kötnek majd megállapodást, hogy majd még tárgyalnak a békéről.