Lemondott a főparancsnokságról Musarraf

Vágólapra másolva!
Átadta eddigi helyettesének a hadsereg főparancsnoki tisztjét Pervez Musarraf pakisztáni elnök szerdán. Az államfőt októberben választották újra újabb öt évre, csütörtökön iktatják be hivatalának újabb ciklusára. Musarraf főként amerikai nyomásra tett le arról, hogy egyszerre legyen katonai vezető és elnök.
Vágólapra másolva!

Szerdán reggel lemondott hadsereg-főparancsnoki tisztségéről Pervez Musarraf pakisztáni elnök. A hatalomátadásra egy nappal azelőtt került sor, hogy Musarrafot civil elnökként iktatják be hivatalának újabb ciklusára.

Az államfő eddigi helyettesének, Asfak Kajani tábornoknak adta át a hatalmat pompás ceremónia keretében az Iszlámábád melletti Ravalpindi garnizonvárosban. "Holnaptól már nem viselem az egyenruhát" - mondta Musarraf a ceremónián részt vevő több száz meghívott előtt, és elismerte, hogy kicsit szomorúnak érzi magát. "A hadsereg volt az életem, a szenvedélyem" - tette hozzá.

A tábornok-elnök 1998 októberétől volt a pakisztáni hadsereg vezérkari főnöke, egy évvel később vette át vértelen államcsínnyel a hatalmat az országban, majd 2002-ben a parlament megerősítette államfői tisztségében.

A legutóbbi elnökválasztáson, október 6-án elsöprő győzelmet aratott, s így újabb öt évre biztosított az elnöki hivatal számára. A legfelsőbb bíróság viszont kimondta: az elnök nem lehet egyszerre katonai főparancsnok is. Musarraf nem távozott könnyen a hadsereg éléről: rendkívüli állapotot vezetett be, a legfelsőbb bíróságot kigyomlálta, de végül - egyebek mellett amerikai nyomásra - engedett. Az államfő kedden búcsúlátogatást tett Pakisztán nagyobb laktanyáiban.