Könnygázba fulladt a puccskísérlet a Fülöp-szigeteken

Vágólapra másolva!
Könnygázgránátokkal és automata fegyverekkel rohamozták meg a Fülöp-szigeteki katonai alakulatok azt a szállodát, amelyet előzőleg lázadó katonatisztek foglaltak el. A tisztek egy ellenük folyó bírósági tárgyalásról szöktek meg, és a hotelben barikádozták el magukat. Az ország elnökének távozását követelték és lázadásra szólították fel a népet, de a roham után azonnal megadták magukat.
Vágólapra másolva!

Elbukott az a katonai puccskísérlet, amelyet katonatisztek kis csoportja és néhány politikus kísérelt meg a Fülöp-szigeteken. A hadsereg és a rendőrség megrohamozta azt a luxushotelt, ahol a lázadók elbarikádozták magukat, a puccsisták pedig egytől egyig megadták magukat. Személyi sérülésről nem érkezett jelentés.

A közel kéttucat lázadó katona a manilai Peninsula luxushotelbe vette be magát, miután csütörtökön sikerült megszökniük egy 2003-as puccskísérlet miatt ellenük indított per tárgyalásáról. A lázadók között volt Teofisto Guingona volt alelnök és Antonio Trillanes szenátor is: a tárgyalásról úgy sikerült megszökniük, hogy a maguk oldalára állították az őrzésükkel megbízott katonákat.

A katonai lázadás Gloria Arroyo elnök ellen tört ki. A lázadókat vezető Denila Lim dandártábornok alkotmányellenesnek és törvénytelennek nevezte Arroyo elnökségét, egyúttal felszólította a hotelt körülvevő hadsereg egységeit: ne támogassák tovább az elnökasszonyt.

A puccsisták sajtóértekezletet rögtönöztek a szállodához özönlő riportereknek és sajtófotósoknak, zendülésre biztatva az egész hadsereget, és felszólítva az egész népet Arroyo elnök hatalmának megdöntésére. Ezen kívül telefonon és sms-en is próbálták mozgósítani híveiket és az ellenzék erőit egy "harmadik népfelkelésre", de a jelek szerint nem volt semmi foganatja felhívásuknak.

A hotelt előbb egy rendőri rohamegység vette körül, majd a helyszínre érkezett több katonai csapatszállító jármű is. A hatóságok közép-európai idő szerint reggel 8 óráig adtak ultimátumot a lázadóknak a szálloda elhagyására, ők azonban nem hajlottak erre, és a szállodában maradt mintegy 200 újságírót és vendéget sem engedték ki az épületből.

Fotó: MTI

Ekkor a rohamozó alakulatok könnygázzal árasztották el a manilai Peninsula szálloda előcsarnokát, páncélozott szállító harcjárművel betörték az üvegajtókat, majd automata fegyverekkel és könnygázgránátokkal felszerelkezett különleges egységek megrohanták a bentlévőket. A lázadók szinte azonnal megadták magukat, és a letartóztatott tiszteket állig felfegyverzett katonák kísérték ki a szálloda előcsarnokából.

Avelino Razon országos rendőrfőnök közölte, hogy összesen 101 embert vettek őrizetbe a hatóságok, de sokat közülük elengedtek az igazoltatási eljárás után, mert kiderült, hogy nem tartoztak az összeesküvőkhöz, csak a szállodában tartózkodtak az épület ostromakor. A kormány éjszakai kijárási tilalmat vezetett be Manilában és környékén.

Arroyo elnök rövid televíziós beszédben szólt népéhez, jelentéktelen eseményként tüntetve fel a történteket. "Néhány ember vétkes magatartása semmiképpen sem tükrözi a nemzet és a hadsereg egészének hangulatát" - vélekedett.

Az ellenzék által korrupciós ügyek sokaságával gyanúsított Arroyo elnök már két puccskísérletet és három parlamenti vádemelési eljárást vészelt át. Hívei nagy többségben vannak az alsóházban, s az ország gazdasága meglehetősen jól alakult az utóbbi években - megfigyelők erre a két tényezőre vezetik vissza az elnök asszony hatalmának szilárdságát.

Az első Fülöp-szigeteki népfelkelésnek az 1986 februárit tartják, amely során megbukott Ferdinand Marcos diktatúrája, a második pedig 2001 januárjában zajlott le és Joseph Estrada elnökségének vetett véget. Ekkor került hatalomra Gloria Arroyo, akit az ellenzék azzal vádol, hogy három évvel később manipulálta a választási eredményeket és így jutott egy újabb, hat évre szóló elnöki mandátumhoz.