A NATO felkészült az esetleges erőszakra Koszovóban

Vágólapra másolva!
A NATO felkészült arra, hogy reagáljon az esetleges erőszakra Koszovóban a következő hetekben - jelentette ki John Craddock, a NATO európai erőinek főparancsnoka kedden Washingtonban. Vuk Jeremic szerb külügyminiszter szeretné elérni, hogy tovább tárgyaljonak a tartomány státuszáról.
Vágólapra másolva!

Az amerikai tábornok kifejtette: felkészültek arra, hogy esetleg erőszakos eseményekre kerülhet sor, miután a dél-szerbiai szakadár tartomány függetlenségének kikiáltására készül. A lehetőségek között szerepel, hogy a Koszovóban állomásozó 16 ezer főnyi NATO-erő létszámát szükség esetén gyorsan megnövelnék.

Vuk Jeremic külügyminiszter a szerb parlamentben arról beszélt, hogy Szerbia erőfeszítéseket tesz az ENSZ Biztonsági Tanácsában annak érdekében, hogy folytatódjanak a tárgyalások a dél-szerbiai tartomány, Koszovó jövőjéről, és olyan kompromisszumos megoldás szülessen, amely nem veszélyezteti az ország területi egységét.

Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltása esetére Jeremic a diplomáciai értelemben vett kisebb ellenintézkedésektől a határozott intézkedésekig terjedő lépéseket is kilátásba helyezett. Hozzátette azonban, hogy a diplomáciai viszony megszakítása lenne a legkeményebb ellenlépés, ameddig a szerb kormány elmenne.