Gerillák akarták elrabolni Uribe elnök fiait

Vágólapra másolva!
El akarták rabolni Alvaro Uribe kolumbiai elnök fiait, de a kísérletet sikerült meghiúsítani - közölte a kolumbiai rendőrség. A kormánnyal csaknem fél évszázada harcban álló FARC gerillaszervezet készítette az emberrablásra vonatkozó forgatókönyvet. A túszokért bebörtönzött gerillák szabadon engedését várták volna.
Vágólapra másolva!

Meghiúsult egy emberrablási kísérlet, amely Alvaro Uribe kolumbiai elnök fiai ellen irányult - közölte a kolumbiai rendőrség vezetője, Oscar Naranjo. A rablást a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerillaszervezet tagjai szervezték. A kolumbiai rendőrség azonban - mondta Naranjo - letartóztatott tíz embert, akikkel bebörtönzött gerillák beszéltek telefonon. Uribe elnöknek két felnőtt fia van - Tomas 26 éves, Jeronimo 24 -, védelmüket megerősítették.

Három gerillavezető lehallgatása már május óta folyik - ekkor kaptak egy közelebbről meg nem határozott fülest a kolumbiai rendőrök. A BBC úgy tudja, létezik egy magnószalag is, melyen azt rögzítették, ahogy két gerilla az emberrablást tervezi. A rendőrfőnök azt mondta, "a FARC perverz maffia-logikája szerint Uribe fiai csak értékes trófeának számítanak".

A FARC hosszú ideje minél több fontos túszra igyekszik szert tenni, hogy elérje bebörtönzött tagjainak szabadon engedését. A BBc szerint az emberrablási kísérlet árnyékot vethet a FARC és a kolumbiai kormány közötti megbékélési tárgyalásokra. A túszok és rabok kicseréléséről szóló elhúzódó tárgyalások eddig is bizonytalan sikere ezzel veszélybe került. A lázadók és a kormány közti vitában mediátorként Nicolas Sarkozy francia elnök és a venezuelai elnök, Hugo Chávez is megjelent.

A FARC a hatvanas évek óta folytat állandó gerillaharcot a kolumbiai kormánnyal, és túszai között számos politikus, rendőr és katona van. A politikai haszonszerzés mellett a gerillaszervezet nagy összegű váltságdíjakhoz is hozzá tud jutni a túszok révén.