EBESZ-megfigyelők is ellenőrzik a kirgiz választásokat

2007.12.16. 13:10

Előre hozott parlamenti választásokat tartanak Kirgizisztánban, miután az elnök októberben feloszlatta az általa "engedetlennek" ítélt törvényhozást. Az ellenzéki pártok tömegméretű szabálytalanságokról beszélnek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői a helyszínen ellenőrzik a választások tisztaságát.

Előre hozott parlamenti választások kezdődtek vasárnap Kirgizisztánban. Megfigyelők szerint Kurmanbek Bakijev kirgiz elnök a közép-ázsiai ország alkotmányának idei sorozatos módosítása után parlamenti választások útján igyekszik megszilárdítani hatalmát. Az egykori Szovjetunió egyik legszegényebb utódállamában 2,7 millió szavazót szólítanak az urnákhoz. Politológusok várakozása szerint az államfő pártja, az Ak Zsol szerzi meg a legtöbb szavazatot. Bakijev elnök októberben feloszlatta az eddigi törvényhozást, mondván, hogy egy kevésbé engedetlen parlament hoz majd stabilitást.

Nemzetközi megfigyelők a korábbi kirgizisztáni választásokat nem ismerték el demokratikusnak. Az elmúlt két hétben a kirgiz központi választási bizottság a mérsékelt ellenzéki szociáldemokrata párt két vezető tagját törölte a jelöltek listájáról. Az ellenzék azzal vádolja a - keményebb vonalú közép-ázsiai szomszédaihoz képest liberális - államfőt, hogy csorbítja a demokráciát, és pártja javára visszaél hatalmával. Az ellenzéki pártok tömegméretű szabálytalanságokról beszélnek, és azt állítják, hogy több vidéki aktivistájukat megverték a szavazás előtt. A választási bizottság tagadja, hogy bármilyen szabálytalanság történt volna.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) több mint 250 megfigyelőt küldött Kirgizisztánba, akik az ország különböző részein szétszóródva ellenőrzik a választások tisztaságát. A szavazóhelyiségek közép-európai idő szerint délután három órakor zárnak. Az első eredmények hétfőre várhatók.

KAPCSOLÓDÓ CIKK