Áram nélkül fagyoskodnak a jéggel sújtott Oklahomában

Vágólapra másolva!
A múlt heti jégvihar óta 90 ezer háztartásban fagyoskodnak áram nélkül az emberek az Egyesült Államokban. A rendkívüli időjárással sújtott Oklahoma államban a lakosság mostanra felélte tartalékait, és bár az áramszolgáltatás várhatóan szerdára megindul, a térségbe a héten újabb viharokat várnak. Közben Franciaországban rekordot döntött az áramfogyasztás a hideg miatt, és itt is ezrek maradtak áram nélkül.
Vágólapra másolva!

Egy héttel az Egyesült Államok Oklahoma államát sújtó jégvihar után még mindig több mint 90 ezer háztartás, valamint cégek vannak áramszolgáltatás nélkül. A vészhelyzet felemésztette számos lakos anyagi tartalékát.

Sokan arra költötték megtakarított pénzüket, hogy a jégvihar közeledtével élelmiszert halmoztak föl, amely azonban az áramkimaradás miatt megromlott. Másoknak arra ment el a pénze, hogy az otthoni áramhiány miatt szállodába költöztek, vagy amiatt, hogy üzemanyagot vásároltak a házi áramfejlesztő generátorba - mondta Vince Hernandez, a helyi vöröskereszt vezetője.

Néhány száz ember számára egy kongresszusi központban tudtak ingyenes szállást és meleg ételt biztosítani Oklahoma Cityben. A helyzetet súlyosbítja, hogy az elmúlt egy hétben mínusz 10, illetve mínusz 7 Celsius-fokig is süllyedt a hőmérséklet. Az illetékesek ígérik, hogy helyi idő szerint szerda estére vagy csütörtökre helyreáll az áramszolgáltatás.

Az egészségügyi hatóságok szerint a jégvihar miatt legkevesebb 27 ember halt meg a szövetségi államban: 16-an közlekedési balesetben, nyolcan tűzesetben, ketten szénmonoxid-mérgezésben, egy ember pedig kihűlt. Kansas államban, ahol a vihar számlájára hat halálesetet írnak, 24 ezer ember volt áramszolgáltatás nélkül még kedd reggel, helyi idő szerint. A héten újabb vihar várható az államban.

Áramfogyasztási rekord Franciaországban

Közben a szokatlanul hideg időjárás miatt rekordot döntött az áramfogyasztás Franciaországban. Itt jelenleg a megszokott hőmérsékletnél mintegy hat fokkal mérnek kevesebbet.

Kábelmeghibásodás miatt Lille-ben ezer háztartásban és két iskolában szünetel az áramszolgáltatás éjjel 1 óra óta. Az hatóságok ígéretet tettek, hogy még a nap folyamán helyreállítják a szolgáltatást az észak-franciaországi városban, ahol jelenleg mínusz négy fokot mutatnak a hőmérők.

Az utóbbi napokban jelentős havazások voltak Korzika szigetén, ahol szombat óta a második legerősebb "hidegriadó" volt érvényben, de ezt a Meteo France előjelzése alapján kedden feloldották.