Nyugtatja a belgákat a börtönben ülő terrorista

Vágólapra másolva!
Senki nem tervez Belgium elleni támadást - erről írt levelet a belga sajtónak egy börtönben ülő terrorista, Nizár ben Abdel-Azíz Trabelszi. Belgiumban fokozott készültég van, mert a hatóságok úgy tudták, 14 ember ki akarta szabadítani a büntetését töltő férfit. Az őrizetbe vetteket azóta kiengedték, a készültséget mégis fenntartják - Trabelszi szerint ok nélkül.
Vágólapra másolva!

Belgiumban továbbra is fenntartják a terrortámadás veszélye miatt pénteken bevezetett fokozott készültséget. Pénteken ugyanis 14 embert őrizetbe vettek, akik a gyanú szerint egy börtönben ülő terroristát akartak kiszabadítani. Az összes őrizetbe vett személyt szombat hajnalra elengedték, a fokozott készültséget mégis fenntartják - annak ellenére, hogy az állítólag megszöktetni akart terrorista azt üzente cellájából, hogy nincs mitől tartani.

A La Derniere Heure című belga bulvárlap vasárnap azt közölte, hogy levelet kapott Nizár ben Abdel-Azíz Trabelszi tunéziai származású bebörtönzött terroristától, aki azt írta, "szeretné tudni", miért is tervezne ő támadást Belgium ellen. "Sem Trabelszi, sem más nem tervez semmit" - írta, önmagáról egyes szám harmadik személyben fogalmazva a fogoly, és vádlóan szólt a hatóságokról, amelyek "minden alap nélkül ezrekben keltenek pánikot".

Péntek reggel a belga rendőrök 14 embert gyűjtöttek be, majd közölték: az összeesküvők ki akarták szabadítani Trabelszit. A hatóságok terrortámadás előkészületére utaló jeleket érzékeltek, ezért megerősítették a stratégiai fontosságú intézmények védelmét, valamint sűrítették a rendőri jelenlétet a nagy forgalmú helyeken a karácsonyra készülő Brüsszelben.

Szombat hajnalra azonban elengedték mind a 14 lefogottat. Hivatalosan meg nem erősített értesülések szerint köztük volt Malika el-Arud, annak az öngyilkos merénylőnek a marokkói származású özvegye, aki 2001-ben megölte Ahmed Sah Maszudot, a tálibokkal szembenálló afgán ellenzéki Északi Front parancsnokát. Malika el-Arud belgiumi lakos, és 2003-ban egy brüsszeli bíróság felmentette őt a Maszud-gyilkosság ügyében. Idén júniusban azonban Svájcban elítélték a nőt - igaz, hogy három évre felfüggesztve kapott fél év büntetést -, mert új férjével együtt támogatott egy olyan bűnszervezetet, amely al-Kaida közleményeket - valamint "kivégzésekről" szóló videofelvételeket - terjesztett az interneten.

Azért kellett elengedni őket, mert a vizsgálóbíró nem talált elég meggyőző gyanúokot ellenük a további fogvatartásukhoz, nevezetesen a hatóságok nem találtak a házkutatások során sem fegyvert, sem robbanóanyagot. Pedig a terrorveszély első indoklása úgy hangzott, hogy ezek az emberek fegyvert és robbanóanyagot használva akarták kiszabadítani Trabelszit, és ezeket a gyilkos eszközöket "bármi másra is" használhatták volna.

Belgiumban 24 óra elteltével kell dönteni arról, tartósan benn lehet-e tartani valakit. Az ügy miatt most fellángolt a vita: a bűnüldözők szerint ez az idő kevés a terhelő bizonyítékok beszerzéséhez, meg kellene változtatni a törvényt. Trabelszi a büntetés-végrehajtási illetékesek közlése szerint kérte, hogy jól szigeteljék el, mert el akar mélyülni a vallási elmélkedésben. Miután a bulvárlap megkapta és közzétette levelét, a hatóságokat újra szorongatni kezdték az újságírók, voltaképpen mi indokolja még a terrorkészültség fenntartását.

A belga kormány operatív központja, amelyet válsághelyzetek kezelésére tartanak fenn, vasárnap leszögezte: a fokozott biztonsági intézkedéseknek január 2-ig fenn kell maradniuk. Trabelszi leveléről a krízisközpont illetékese azt mondta: "mindenkinek joga van kommunikálni". De - tette hozzá - a hatóságoknak olyan értesülésük van, ami "szakértők elemzésén alapul", és a biztonsági intézkedések bírói jóváhagyást nyertek.