Nikola Spiric marad Bosznia miniszterelnöke

Vágólapra másolva!
Ismét Nikola Spiric lett Bosznia-Hercegovina miniszterelnöke; a posztjáról két hónapja lemondott boszniai szerb politikust a boszniai parlament pénteken visszahelyezte tisztségébe. Várhatólag Spiric előző kormánya is változatlan összetételben folytathatja majd munkáját.
Vágólapra másolva!

Spiric november 1-jén mondott le, tiltakozásul az ellen, hogy Miroslav Lajcák, a nemzetközi közösség boszniai főképviselője rendelkezéseivel átalakította a boszniai központi kormány döntéshozatali rendjét. A szlovák diplomata rendeletei nyomán lehetővé vált, hogy a tízfős testület muzulmán és horvát tagjai a szerb miniszterek beleegyezése nélkül is meghozhassanak bizonyos fontos döntéseket.

Lajcák döntése súlyos - megfigyelők szerint a boszniai háború 1995-ös lezárása óta nem látott - politikai válságot váltott ki a balkáni országban. A válság végül decemberben megoldódott a muzulmán, a horvát és a szerb vezetők megállapodásával.

Az Európai Unió a Stabilitási és Társulási Egyezmény (SAA) parafálásával díjazta a kompromisszumot.

Spiric pénteken a boszniai parlamentben reményét fejezte ki, hogy a felek március végéig aláírják az egyezményt. Kijelentette, hogy Bosznia jövője csakis Európában képzelhető el.