Sarkozy nem áll szóba Szíriával

Vágólapra másolva!
Franciaország minden kapcsolatot megszakít Szíriával, mert szerinte hibás abban, hogy Libanonban már hónapok óta nem született megegyezés arról, ki legyen az új államfő.  A franciáknak ez azért fontos kérdés, mert közvetítői szerepet vállaltak a libanoni politikai válság megoldásában.
Vágólapra másolva!

"Nem várhatunk tovább. Szíria vessen a beszédnek és tettekkel bizonyítson!" - jelentette ki Nicolas Sarkozy francia elnök Egyiptomban. Hozzátette, sem ő, sem kollégái nem fognak kapcsolatba lépni Damaszkusszal, amíg a szíriaiak nem bizonyítják szándékukat, hogy hagyják, a libanoniak konszenzussal elnököt válasszanak.

Damaszkusz befolyását ellenző kormánypártok és a Szíria által támogatott ellenzék már hónapok óta nem tud megegyezni az új államfő személyéről. Az előző államfő, Emile Lahud elnök mandátuma november 24-én járt le, azóta nincs elnöke Libanonnak.

A pártok és a vallási felekezetek vezetői között ugyan elvi megállapodás jött létre arról, hogy Michel Szulejmán tábornok, a hadsereg főparancsnoka legyen Lahud utóda, a végleges döntést azonban késlelteti, hogy egyes, Szulejmán kinevezéséhez fűződő hatalmi kérdésekben továbbra is várat magára az egyezség.

Franciaország közvetítő szerepet vállalt a Szulejmán személye körüli egyezség létrehozásában: a külügyminiszter, Bernard Kouchner hét alkalommal látogatott Bejrútba, Sarkozy elnök pedig november végén - májusi megválasztása után először - felhívta telefonon Bassár el-Aszad szíriai államfőt.

Sarkozy vendéglátója, Hoszni Mubarak egyiptomi államfő úgy nyilatkozott Libanonról kettejük közös sajtótájékoztatóján, hogy "veszélyesnek" látja az ottani patthelyzetet. Felszólította Szíriát, hogy vesse latba "minden, Libanonban meglévő befolyását" és munkálkodjon azon, hogy a parlament új államfőt választhasson.