Az ENSZ és az Afrikai Unió őrzi a békét Dárfúrban

Vágólapra másolva!
Az ENSZ és az Afrikai Unió (AU) közös békefenntartó missziója, az UNAMID hétfőn ünnepélyesen átvette a békefenntartó feladatokat az Afrikai Uniótól az erőszak dúlta Dárfúrban.
Vágólapra másolva!

Szakértők szerint a feladat átadása egyelőre csupán jelképes jelentőséggel bír, mert az UNAMID kilencezer fős létszáma nem sokkal haladja meg elődjéét, a hétezer katonából és ezerkétszáz rendőrből álló AU-kontingensét. Az UNAMID létszámát a tervek szerint idővel 26 ezerre növelik. Ha ez megtörténik, ez lesz a világszervezet történetének legnagyobb létszámú békefenntartó ereje.

A lázadószervezetek és a kormányerők harcaiban, valamint a kormányhoz hű nomád arab milíciáknak a helyi fekete bőrű földműves lakosság elleni támadásaiban becslések szerint 200 ezren vesztették életüket az elmúlt több mint négy évben, és mintegy két és félmillió embernek kellett elmenekülnie otthonából.

A szudáni kormány sokáig ellenezte, hogy az ENSZ is részt vegyen a békefenntartó feladatokban az ország nyugati részén.