Ölik egymást a brit tinédzserek

Vágólapra másolva!
"A fejemnek szegezték a fegyvert. Hallottam ahogy meghúzzák a ravaszt. Beragadt." - öt kiugrott bandatag mesélt az életéről a Guardian újságírójának. Soha annyi tinédzsert nem lőttek le egy év alatt Angliában, mint 2007-ben. És ami még elborzasztóbb adat: az elkövetők nem idősebbek az áldozataiknál.
Vágólapra másolva!

Drogok, rasszizmus, a pozitív életcélok és modellek hiánya - ezekkel magyarázzák a kutatók, a politikusok és a rendőrök, hogy miért kínozzák, verik véresre, ölik egymást a fiatalok London utcáin. A brit fővárosban 24 tinédzsert öltek meg 2007-ben késsel vagy fegyverrel. A gyilkosok maguk is tinédzserek, a kiugrott bandatagok történeteiből kiderül: őket is megkéselték már vagy meglőtték néhányszor életük során.

Londonban az év első hat hetében hat gyilkosságot követtek el tinédzserek tinédzserek ellen. Ezzel óriási politikai és társadalmi vita indult el: szigorítani a fegyvertörvényt, vagy sem, elég-e az öt év börtön az illegális fegyvertartásért, vagy sem, jut-e elég pénz a civil szervezeteknek, vagy sem, de egyáltalán érdemes-e többet fordítani rájuk, elég összehangoltan, hatékonyan költik-e el a pénzt. Az érvek és ellenérvek jól ismertek, a hosszú hónapok óta zajló vitában sok igazán meghatározó lépés nem volt, leginkább csak kidolgozásról, összehangolásról, hatékonyságról esett szó.

"Amerikában elfogadottak a fegyverek, de nálunk nem" - mondta Gordon Brown miniszterelnök. "A politikusoknak jobban kell figyelni a fekete britekre, mert valószínűleg ők állnak az egyre gyakrabban előforduló fegyveres támadások mögött. Szigorúbban kell eljárni a bandatagok ellen, ki kell vonni a vezetőket. A fekete közösségek felelőssége, hogy ezeket a fiatalokat jó irányba tereljék" - nyilatkozta a korábbi miniszterelnök, Tony Blair még áprilisban.

Egy felmérés szerint Nagy-Britanniában a diákok 81 százaléka fél attól, hogy őt vagy egy barátját megtámadják. A rendőrségi statisztikák szerint egyre több fiatal hord magánál fegyvert vagy kést. Az elmúlt három évben a fegyveres támadások áldozatainak átlag életkora 24-ről 19-re csökkent.

A The Guardianben öt olyan fiatal beszél az életéről, akik épp most megpróbálják felszámolni eddigi életüket, elhagyni a bandájukat, akik arról álmodnak, hogy egy új helyen, új életet kezdhetnek. Egyikük se töltötte még be a húszat.

Michael (17) - a Gyilkos Zóna lett a családja

Tízéves korom körül érkeztem Ghánából. Kemény volt az élet Brixtonban, az anyám nem tudott segíteni, mert éjjel-nappal dolgozott. Az iskolában pikkeltek rám, mert nem tudtam rendesen angolul. Egy ponton elhatároztam, ha valaki szórakozik velem, használni fogom az erőmet.

Most 17 vagyok, ha visszanézek az elmúlt évekre, nem akartunk mi banda lenni, gyerekek voltunk, akik együtt lógtak. Ahogy felnőttünk, egyre többen csatlakoztak hozzánk, egyre többen és többen lettünk. Úgy 14 éves korom körül megváltoztak a dolgok: elkezdtünk kézitáskákat, telefonokat lopni. Ekkor jött a nevünk: Gyilkos Zóna. Mindenki tudott rólunk. Már legalább húszan voltunk, mint egy nagy család. Mit tennél meg a kisöcsédért? Ha egyikőnkbe belekötöttek, mindannyian ugrottunk. Ha egy barátomat megverték, odamentem, és megvertem a támadót. Nem öltem meg, de addig vertem, amíg eszméleténél volt. Mondjuk más a helyzet, ha megölték a barátomat. A velem egykorúak azt gondolják: ha ti megöltetek egyet közülünk, akkor mi is elveszünk egyet tőletek. Egyrészt a presztízs miatt, másrészt nem hagyhatod, hogy egy élet csak úgy elmúljon.

Az elején én voltam a kicsi. Felnézel a nagyokra, mindenki tudja a nevüket, rosszak, senki nem akar velük kikezdeni. Látod az ékszereiket, a gyors autóikat, a gyakran cserélődő jó nőket, tudod, hogy miket követtek el. "Ők meg tudták csinálni, én miért ne tudnám?" - mindannyian erre gondoltunk. A Gyilkos Zóna megkönnyítette az életemet, a híre miatt biztonságosabb lett az életem, akkor is, ha elhagytam a mi szorosan vett területünket. Akárcsak az oroszlánok. Ha egy oroszlánnak megvan a területe, oda idegen nem mehet. Ha mégis odajön, az támadás, harc, háború. Az egész arról szól, hogy kinek van hatalma. Ezért ölik egymást.

Egy barátomat megölték, kést szúrtak a szívébe. Rengeteg kés van az utcán, egyszer nekem is megvágták a nyakam. Nem volt nagyon súlyos, épp csak megvágták. A legtöbb haveromat vagy meglőtték, vagy megkéselték már. Engem meg is lőttek, rossz helyen voltam, rossz időben. A karomat találta el egy golyó. Egy buliban voltunk, egy haverom meglátott egy ellenséget, behúzott neki, aztán rohantunk ki, azok meg lőttek ránk. Észre se vettem, hogy meglőttek, amíg valaki nem szólt, hogy vérzem.

Az én életemet Tupac változtatta meg. Nem érdekel 50 Cent, meg a többi rapper. De Tupac más, az emberek nem értik meg, pedig ha odafigyelsz rá, le fog esni. Még nem vagyok túl az egészen. De akarom. Ez nem olyan, mintha elmennél nyaralni, aztán összepakolod a csomagod, és hazamész. Nyolc évig éltem így, ez a nyolc év tett olyanná, amilyen vagyok. Nem tagadom meg ezeket az éveket. Most egy művészeti iskolába járok, filmeket akarok írni.