Három volt RAF-tagot vettek őrizetbe Németországban

Vágólapra másolva!
A német szövetségi bíróság csütörtökön elrendelte a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) szélsőbaloldali terrorszervezet három volt tagjának ideiglenes őrizetbe vételét, hogy megpróbálják tisztázni egy 30 évvel ezelőtti merénylet körülményeit.
Vágólapra másolva!

A határozat, amelynek még nem szereztek érvényt, Knut Folkertsre és Brigitte Mohnhauptra, két szabadlábon lévő egykori RAF-terroristára, valamint Christian Klarra, a csoport volt vezetőjére vonatkozik, aki már 24 éve börtönben ül, ugyanis életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték merényletekben való részvétel miatt.

A taláros testület határozata szerint az ideiglenes fogva tartás akár hat hónap is lehet, ami Klar esetében hozzáadódik büntetéséhez.

A bíróság azzal indokolta döntését, hogy mindhárman megtagadták a vallomástételt a Siegfried Buback főügyész életét kioltó, 1977 áprilisában elkövetett merénylet ügyében, miközben a jogszabályok erre nem adnak lehetőséget. Az őrizetbe vétellel akarják arra kényszeríteni őket, hogy információkat szolgáltassanak a merénylet részleteiről a tavaly áprilisban elrendelt felülvizsgálati eljárás keretében.

A hatóságok azt próbálják kideríteni, hogy Stefan Wisniewski volt RAF-terrorista részt vett-e a főügyész elleni támadásban. Wisniewskit egy másik gyilkosság miatt ugyancsak elítélték, de büntetése letöltése után 1999 után kiszabadult. Mohnhauptot - Klarhoz hasonlóan - szintén élethosszig tartó börtönre ítélték gyilkosságokban való közreműködés miatt, de tavaly márciusban szabadon engedték, miután 24 évet töltött rács mögött.

A merénylet körülményeinek tisztázását célzó vizsgálatot az után indították meg újra, hogy egy volt RAF-tag, Peter-Jürgen Boock azt állította: inkább Wisniewski, mint Klar volt az, aki leadta a végzetes lövéseket a gépkocsijában ülő főügyészre és két testőrére egy motorról, amelyet egy másik terrorista, Günter Sonnenberg vezetett.

Az 1970-ben alapított RAF, amely 1998-ban feloszlatta magát, mintegy 30 személyt gyilkolt meg 1971 és 1991 között, köztük magas rangú állami tisztségviselőket és gazdasági vezetőket.