Választási csalástól tart a grúz ellenzék

Vágólapra másolva!
A grúz ellenzéki elnökjelöltek közül valamennyien választási csalásoktól tartanak, és fokozott figyelemre kérték nemzetközi megfigyelőket a szombati első forduló előtt. A grúz elnök, Mihail Szaakasvili nem válaszolt az ellenzék vádjaira. Az első fordulót szombaton tartják, a győzelemhez a szavazatok több mint 50 százalékának megszerzése szükséges - írja a The Georgian Times.
Vágólapra másolva!

Bár az elnökválasztás első fordulóját csak szombaton tartják Grúziában, az ellenzék már most biztos abban, hogy a jelenlegi államfő csalni fog a szavazáson. Levan Gacsecsiladze, a jobboldali grúz ellenzék legesélyesebbnek tartott elnökjelöltje ki is jelentette: "Nem fogadjuk el a választási eredményt!"

Az ellenzékiek szerint ugyanis a jelenlegi elnök, Mihail Szaakasvili választási csalásokkal kíván hatalmon maradni. "Nem elég, hogy a teljes médiát uralja, az ellenzék teljes kampányát bojkottálta" - közölte Gacsecsiladze, aki szerint az elcsalt választás után Szaakasvili ugyanazt az alkotmányellenes politikát folytatja, mint eddig.

A jobboldal másik jelöltje, David Gamkrelidze szintén aggályát fejezte ki a szombati választásokkal kapcsolatban, szerinte ugyanis Szaakasvili támogatottsága nem éri el az 50 százalékot, ám ha manipulálja a választást, akkor szombaton mindenképp ő győz - írja a The Georgian Times. "Ezt elfogadhatatlannak tartjuk, és kénytelenek leszünk megvétózni a szavazást" - közölte Gamkrelidze.

Az EBESZ segítségére számítanak

"Nem adjuk át országunkat és a teljes lakosságot Szaakasvili önkényének, mert biztosak vagyunk abban, hogy esetleges győzelmével mély diktatúrába süllyed Grúzia" - figyelmeztetett pénteken Gacsecsiladze, miután megbeszélést folytatott a Tbiliszibe érkezett EBESZ-megfigyelőkkel.

A baloldal csendes kormányváltásra törekszik

Az ellenzéki baloldal vezetője szerint Grúzia kész a csendes, tüntetések és zavargások nélküli kormánycserére - írja a The Georgian Times. Irina Szarisvili szerint Szaakasvili valótlanul riogatja a grúz választópolgárokat. "Elmondtam neki, mit várok a választásoktól. Ha az első fordulóban győz, akkor azt mindenképp csalás útján éri el" - mondta a grúz munkáspárt vezetője.

A grúz elnök nem válaszolt az ellenzék vádjaira. A választást szombaton tartják, és az elsőfordulós győzelemhez a szavazatok több mint 50 százalékát kell megszerezni. Az elnök és az ellenzék között tavaly november eleje óta tart a feszültség, amikor Szaakasvili az ellenzék többnapos tüntetését követően rendkívüli állapotot vezetett be az országban.