Grúziában győzelmet hirdetett Szaakasvili tábora

Vágólapra másolva!
A posztjáért újrainduló Mihail Szaakasvili szóvivője szerint a volt államfő megnyerte a grúz elnökválasztást. Az ellenzék vitatja az eddig nyilvánosságra hozott számokat, és már napközben súlyos szabálytalanságokról beszélt. Az első hivatalos eredmények vasárnapra virradóra várhatók.
Vágólapra másolva!

Mihail Szaakasvili, a tavaly novemberben leköszönt, de posztjáért újrainduló grúz államfő lett a szombati elnökválasztás "egyértelmű" győztese a politikus szóvivője szerint. David Bakradze ugyan elismerte, hogy még csak előzetes eredményekről van szó, de azok szerinte világosan mutatják, hogy a választás sikeres volt és Grúzia következő elnöke Mihail Szaakasvili lesz. A szóvivő egyúttal felszólította az ellenzéket, hogy "fogadja el e szabad és igazságos választás eredményeit".

A négy grúziai tv-csatorna által fizetett és két állami egyetem által készített exit-poll szerint Szaakasvili a szavazatok 52,5 százalékát szerezte meg. Legfőbb riválisa, Levan Gacsecsiladze 28,5 százalékot mondhat magáénak. Ha ezek az adatok valósnak bizonyulnak, akkor Grúziában nem kell második fordulót szervezni, de az exit-poll 2-3 pontos hibahatára miatt nem kizárható az újabb voksolás sem, mert csak 50 százalék felett lehet győztest hirdetni az első forduló után.

Szaakasvili tbiliszi választási főhadiszállásán hatalmas üdvrivalgással fogadták az eredményt. A grúz főváros központjában, a Rusztaveli sugárúton az elnök hívei nemzeti zászlókkal díszített gépkocsikkal ünnepeltek.

Az ellenzék azonban vitatja az eddig nyilvánosságra hozott számokat, és már napközben súlyos szabálytalanságokról beszélt. Az egyik ellenzéki vezető, Tina Hidaseli elmondta például, hogy felvételek készültek olyan személyekről, akik kétszer-háromszor is leadták voksaikat és állítása szerint előfordult, hogy a választási bizottságok illetékesei a szavazás közben kinyitották az urnákat. Szaakasvili szóvivője elutasította a vádakat, ellenben azt vetette az ellenzék szemére, hogy lejáratja Grúziát.

Levan Berdzsenisvili ellenzéki szóvivő szerint Szaakasvili 52 százaléka nem hihető, de megvárják a végeredményt. Úgy nyilatkozott, hogy tiltakozásukat jogi útra terelik, mert "nem érzik szükségét annak, hogy érzelmi alapú tüntetéseket tartsanak". Előzőleg az ellenzék utcai megmozdulásokat is kilátásba helyezett választási csalás esetére. Az első hivatalos eredmények vasárnapra virradóra várhatók.

Eörsi Mátyás szabad demokrata képviselő, aki a voksolásra kiküldött, 26 fős európa tanácsi megfigyelőcsoport vezetőjeként tartózkodik a kaukázusi köztársaságban még a délután folyamán úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy békésen zajlik a választás. Ugyanakkor hozzátette: van számos apróság, amelyet persze lehet bírálni, és ahol lehetne javítani a választások lebonyolítását.