Lemondta a keddi tüntetéseket a kenyai ellenzék

Vágólapra másolva!
Nem tartják meg a keddre tervezett ellenzéki nagygyűléseket Kenyában. Az ellenzék vezetője hétfőn, amerikai diplomatákkal folytatott tárgyalásai után mondta le a megmozdulásokat. Eközben a kenyai kormány közzétett egy felmérést, amely szerint az ellenzék által elcsaltnak tekintett decemberi elnökválasztás miatt kitört etnikai színezetű zavargásokban közel ötszáz ember halt meg.
Vágólapra másolva!

Raila Odinga, a kenyai ellenzék vezetője hétfőn közölte: lefújta a tervezett tüntetéseket, miután beindulni látszik a közvetítési folyamat, amely az elnökválasztás után kialakult politikai válság megoldását célozza. "Biztosítottak bennünket arról, hogy hamarosan beindulhat a közvetítési folyamat" - mondta Odinga, miután találkozott a válság rendezéséről Nairobiban tárgyaló amerikai külügyi államtitkár-helyettessel, Jendayi Frazerrel. "Ezért aztán országszerte tájékoztatjuk a híveinket, hogy nem lesznek (kedden) utcai nagygyűlések".

A 36 milliós kelet-afrikai ország kormánya eleve a keddre tervezett megmozdulások lemondását szorgalmazta, és közzétett egy hivatalos felmérést, amely szerint a kenyai zavargásokban eddig legalább 486 ember vesztette életét. Az egyik kormánybizottság felmérése szerint az érintett térségekben, 255 ezer ember menekült el otthonából. Az ország 1963-as függetlenné válása óta nem voltak ilyen súlyos zavargások. A különleges programok minisztériumának adatai súlyosabb helyzetet mutatnak a korábban ismert helyzetnél, eddig 350-re tették az etnikai alapú zavargások halálos áldozatainak számát. Név nélkül nyilatkozó rendőrségi vezetők ugyanakkor hatszáz halálos áldozatról beszéltek.

A véres események súlyos csorbát ejtettek azon a képen, amely Kenyáról, mint a stabilitás kelet-afrikai bástyájáról alakult ki, és jelentős veszteségeket is okoztak az ország gazdaságának, amely a legerőteljesebb a térségben.

Az ellenzék vezére, Odinga vasárnap jelezte, hogy kész megosztani a hatalmat a csalással vádolt Mwai Kibaki államfővel, feltéve ha a kormányoldal elismeri, hogy nem Kibaki, hanem ő nyerte meg a december 27-én tartott elnökválasztást. Odinga fehér karszalagos békemeneteket és tiltakozó megmozdulásokat hirdetett meg az egész országban, hogy a válsághelyzetet kihasználva kikényszerítse Kibaki lemondását. Ezekről azonban a nemzetközi nyomásnak engedve hétfőn lemondott.